Ugrás a tartalomra

Pezseg az élet a csantavéri plébánián

2017.08.06
13:41
2017.10.04
12:17
Csantavér különleges temploma már messziről látható, kiemelkedik a falu épületei közül. A helyi plébániát 1785-ben alapították.

A korábbi templom helyén az 1900-as évek elején építették fel a neoromán stílusú, három kupolájú Páduai Szent Antal templomot. A plébánia közösségépítő és formáló szerepe kiemelkedő a régióban.

A csantavéri Páduai Szent Antal templom épületét 1929-ben adták át hivatalosan a híveknek. Sokan úgy tartják, hogy a római Szent Péter-bazilika kicsinyített mása. Ebből annyi igaz, hogy vannak benne megegyező, illetve hasonló elemek, mint a kupola. Mások szerint egy franciaországi templom mintájára épült. A tetőszerkezetet az elmúlt években a híveknek és Magyarország Kormányának köszönhetően felújították.

A helyiek nem csak a szentmiséken vesznek részt. Utcai Róbert plébános számos programmal készül hónapról-hónapra. A gyerekek, az ifjúság részt is vesz rajta. A hit megerősítése mellett másokkal is ismerkedhetnek, sőt országhatárokon túlra is eljuthatnak – mesélte egyikük.

Gere Máté: „Évente szokott lenni gyereknap, vagyis hittanos nap, azokon szoktam részt venni. Voltam Magyarországon, az már egy éve volt, ott is jártunk templomokban. Voltam sétamaratonon az atyán keresztül, Lengyelországban 300 kilométert sétáltunk.”

A vasárnapi szentmisékre, az iskolaszünet ellenére, a gyerekek is rendszeresen járnak, ahogy az idősebbek is. Borsos Ilona: „Minden vasárnap itt vagyok, mert szeretek járni, még télen is jövök.”
Tölcsér Marcella: „Ide nagyon szeretek jönni. Vallásosan nevelkedtem, szüleim mélyen vallásosak voltak és jó példát adtak nekünk, a legtöbbet, amit kaptam a szüleimtől, az a hitem.”

Mint minden templom, a csantavéri is, illetve maga az egyházközség összefogja az embereket. Az iskola mellett mind a gyerekek, mind pedig a felnőttek gazdagodni tudnak szellemi szempontból – mondta Utcai Róbert helyi plébános. „A templomban a szentmiséken kívül szoktunk különféle rendezvényeket tartani. Van, ami direkt a templom épületében, van, ami pedig mellette az új teremben, amit két évvel ezelőtt sikerült felépíteni, melynek az elnevezése a templomépítő plébános nevéről van. Ebben a templomban volt a közelmúltban anyák-napi rendezvény, illetve húsvéti, karácsonyi rendezvény és még sok más szellemiekben gazdagító ad az is helyet és maga a templom is. ”

A csantavéri közösség továbbra is aktív marad. Ősztől kezdődnek a következő programok a hívek és Utcai Róbert atya szervezésében, aki pont most 10 éve, hogy Csantavéren szolgál.

Csantavér
Páduai Szent Antal templom
Utcai Róbert

Most

21:20

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
18:45, Frissítve: 19:53

Historizmus Szabadkán

Historizmus Szabadkán címmel tartott igazi sporttörténelmi időutazást Kubičković Ákos a Szabadkai Város Múzeumban.
17:47, Frissítve: 19:37

A pedagógusok és a kiégés

Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
15:31, Frissítve: 16:51

Közös erővel a sikeres mezőgazdaságért

A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.

Népszerű