Ugrás a tartalomra
MTI/Krizsán Csaba

Potápi: Minden magyar gyermek számára biztosítani kell a magyar oktatási intézményt

2018.09.19
19:52
Forrás
MTI
A magyar kormány és a külhoni magyar közösségek közös célja, hogy minden magyar gyermeknek számára biztosítsák, hogy magyar oktatási intézménybe járjon - jelentette ki Potápi Árpád János.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár Felvidéken, Csallóközcsütörtökben mondta ezt, amikor átadta a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát. Hozzátette: azt szeretnék, hogy az óvodafejlesztési program által felújított intézmények ne csak külsejükben újuljanak meg, hanem olyan többletet tudjanak nyújtani, hogy a szülőknek megérje oda íratni a gyermekeiket. Rámutatott: már megvannak az első eredmények, egyértelműen láthatóvá vált, hogy nagyobb számban íratják gyermekeiket magyar óvodákba a szülők. 

Potápi Árpád János
felvidék
magyar oktatás

Most

16:49, Frissítve: 18:38

Gyerekfesztivál Magyarkanizsán

Több mint 300 gyerek vett részt a 15. Gyerekfesztiválon a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola szervezésében. A gyerekek több kategóriában léptek színpadra, de ez mellett barátkoztak és közös játékokban is részt vettek.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.