Ugrás a tartalomra

A Prosperitati jóvoltából ők már saját házban ünnepelnek

2020.12.20
20:46
2020.12.21
19:27
Forrás
Pannon RTV
A házvásárlás minden fiatal számára mérföldkőnek számító, megoldásra váró feladat. 5 éve ebben nyújt segítséget a Prosperitati Alapítvány házvásárlási pályázata, amely a magyar kormány támogatásával valósul meg.

Az elmúlt időszak eredményei magukért beszélnek, hisz a több mint ezer megvásárolt falusi ház, több ezer ember lakhatását biztosítja. A Prosperitati Alapítvány több éve töretlen sikerrel segít a Vajdaságban házat vásárolni kívánó személyeknek. Most az adai Halápi házaspár otthonába látogattunk el, akik idén első karácsonyukat töltik a támogatás segítségével vásárolt házban. Tímea és Imre 2018-ban kötött házasságot. Idén született meg a közös gyermekük, akivel már új otthonukban ünnepelnek együtt. „A saját ház tulajdona, egy nagyon nagy biztonságot ad. Nagyon örülünk, hogy idén már mind a hárman ebben az otthonban tölthetjük el az első karácsonyunkat és nagyon jó érzés, hogy a kisgyerekünk itt nőhet fel az otthonunkban, a saját otthonunkban.”

A családapától megtudtuk, hogy bár nem volt kérdéses, hogy belevágnak-e a pályázásba, barátaik pozitív példáit látva csak megerősödtek ebben. Az önállóan megírt nyertes pályázatuknak hála, így ma már a megálmodott otthonukban élik mindennapjaikat. Halápi Imre, Ada: „Rövid keresgélés után, akkor éppen megtaláltuk ezt a jelenlegi házat ahol most lakunk. A Prosperitatinak pont akkor jött ki a pályázat és akkor úgy döntöttünk, hogy ez elég szép segítség, ezért mi is élünk a lehetőséggel és megpályázzuk.”

Juhász Bálinttól, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a 2020-as évben Vajdaság-szerte 262, ebből Ada községben 28 házvásárlási pályázat részesült pozitív elbírálásban.

Prosperitati Alapítvány
házvásárlási tamogatás
pályázat

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.