Ugrás a tartalomra

Pünkösdi szokások

2018.05.20
11:58
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Pünkösdhöz számos népszokás kapcsolódik. Ezek közül már csak néhányat tartanak a hívők, azonban a néprajzkutatói feljegyzések megörökítették az utókornak az egykori hagyományokat.

Az egyik legismertebb pünkösdi szokás a ház feldíszítése bodzavirággal vagy pünkösdi rózsával. Az emberek így várják a Szentlélek eljövetelét. A megkérdezett zentai polgárok többsége ezt a hagyományt tartja.

Almádi Éva, Zenta: „Szépen feltakarítunk, kirakjuk az ablakot virággal, bodzával, elmegyünk a templomba.”
Dukai Gizella, Zenta: „Pünkösd napján a kapukra teszünk ki bodzavirágot, vagy van, aki rózsát tesz ki, de leginkább hagyományos a bodzavirág.”

A népi vallásosság a régmúltról eredő szokásokat domborítja ki. Ilyen például a pünkösdi király- és királynéválasztás is. Zentán a pünkösdi köszöntés is igen népszerű volt. Nagy Abonyi Ágnes, néprajzkutató: „A legvégén, amikor befejezték az éneket vagy a verset, akkor a kis királylányt, a legkisebb lányt, akit vezettek, vagy legalább négyen voltak, plusz az ötödik, a legkisebb, akkor négyen felemelték a kis királylányt, és azt mondták, hogy ekkorára nőjön a kentek kendere.”

A nagypénteki mosakodáshoz hasonlóan pünkösd hajnalán is lementek a Tiszához a lakosok, megfürödtek a megtisztulás jelképeként.

pünkösd
bodza
Zenta

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.