Ugrás a tartalomra

Regisztrálták Vajdaságban az első kanyarófertőzést

2017.11.16
12:14
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Egy szabadkai 13 éves gyermek kapta el a kórt. Minden valószínűség szerint édesanyja is fertőzött, de utóbbit még nem támasztotta alá a laboratóriumi vizsgálat.

A vajdasági illetékes titkárság sajtótájékoztatóján közölték, a gyermeket és édesanyját kórházba szállították, állapotuk stabil.

A kanyaró egy veszélyes, vírusos emberi megbetegedés, amely cseppfertőzéssel terjed. A lappangási idő 2-3 nap, amely magas, akár 40 fokos lázzal jár. Ebben az időszakban már fertőző a beteg. Ezt követi a betegségre oly jellemző apró bőrkiütések megjelenése.

A kanyaró ellen kizárólag védőoltással lehet védekezni. Ez az úgynevezett MMR oltás, amelyet egy éves kor körül kapnak meg a gyerekek, majd később egy újraoltás szükséges ahhoz, hogy teljes legyen a védettség. Fekete Marianna, Szabadka: „Én minden egyes alkalommal elhoztam a kislányt, én az életét féltem. Mondtam is a páromnak, hogy ha még késve is, mert beteg volt, akkor is elhoztuk, kaptunk új időpontot és elhoztuk.”

Vajdaságban az MMR védőoltást felvettek száma még nem éri el azt a szintet, amely szükséges a kollektív védettséghez - figyelmeztetett Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár: „Jelen pillanatban Vajdaságban a gyermekek 93 százaléka vette fel a kanyaró elleni védőoltást. Hiányzik még 2-3 százalék, hogy megelőzzük a tömeges járvány kialakulását, ami a célunk. El kell mondanom, hogy szeptemberben a gyermekek 70 százaléka vette fel a védőoltást. Úgy gondolom, hogy az elmúlt néhány hónapban kialakult helyzet ráébresztette a szülőket arra, hogy nem szabad hinniük a közösségi oldalaknak és olyan embereknek sem, akik nem értenek az orvostudományhoz, hanem az orvosokra kell hallgatniuk.”

Dr. Vladimir Petrović, a Vajdasági Közegészségügyi Intézet igazgatója arra kérte a szülőket, ha még nem tették meg, oltassák be gyermeküket.

 

kanyaró
fertőzés
Vajdaság

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.