Ugrás a tartalomra

Rekordot döntött a napi új fertőzöttek száma Szerbiában

2020.10.27
15:20
2020.10.27
16:34
Forrás
Tanjug
Az elmúlt 24 órában 1053-an bizonyultak pozitívnak a 9430 koronavírusra teszteltek közül. Öt beteg halt bele a kór szövődményeibe, így a járvány megjelenése óta összesen 798-an hunytak el.

A halálozási arány 1,95 százalék. Kórházban 823 koronavírusos beteget kezelnek, lélegeztetőgépen 38 páciens van.

Kedvezőtlen a járványhelyzet Szerbiában és tovább romlik - mondja dr. Predrag Kon. A köztársasági válságstáb tagja hozzátette, a megelőző intézkedések szigorítását fontolgatják. Elmondta, az újonnan regisztrált fertőzöttek száma ezen és a jövő héten tovább emelkedhet. Ez az egész országra vonatkozik, de a helyzet továbbra is Belgrádban a legrosszabb. Kiemelte azt is, hogy a betegség többségében enyhe lefolyású a 10 év alatti gyermekeknél, és nem ők a családok fő fertőzési forrása. Kon továbbá kiemelte, rapid antigén tesztek használatát kezdték meg, amellyel fél óra után is megállapítható, hogy valaki koronavírusos-e. Ezeket főként az idősotthonokban és a kórházakban veszik majd igénybe.

Vörös zónává minősítették a belgrádi Arénát. Ebbe az átmeneti Covid kórházba folyamatosan érkeznek a betegek. A legfrissebb információk szerint 34 fertőzöttet kezelnek ott. Dr. Predrag Bogdanović koordinátor szerint az Arénában a könnyebb vagy kevésbé súlyos tünetekkel rendelkező koronavírusos betegeket helyezik el, életkor tekintetében pedig ezúttal az idősebb korosztály dominál. Főként 60, 70 és 80 éves pácienseket kezelnek, egyiküket ma reggel sürgősen a Fertőzőbetegségek Klinikájára kellett szállítani, mert hirtelen romlott az állapota.

Vajdaságban megduplázódott a fertőzöttek száma egy hét alatt. Jelenleg 516 aktív koronavírusos beteget tartanak számon, a legtöbbet Újvidéken, 246-ot, ami szinte a kétszerese az előző heti adatoknak - tájékoztat a Vajdasági Közegészségügyi Intézet.

Egyre több lesz a fertőzött Szerbiában, folyamatosan nő a beteg száma, ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy javítsunk az esélyeinken - jelentette ki a Szerbiai RTV műsorában Srđa Janković immunológus, a válságstáb tagja. Hangsúlyozta, a friss adatok aggasztóak, mind a fertőzöttek, mind pedig a lélegeztetőgépen lévő páciensek számát tekintve. A vírusnak ebben a hullámban óriási ereje lehet, ezt kell megelőzni, amennyire csak lehetséges, és meg kell akadályozni, hogy összeomoljon az egészségügyi rendszer. Kontrollálni kell a gyülekezéseket, viselnünk kell a maszkot, de fel kell készülni a legrosszabbra is - mondta el Janković.

Srđa Janković, epidemiológus, a szerbiai válságstáb tagja: „A legfontosabb, hogy megőrizzük az irányítást a járvány felett, visszaszorítsuk az újonnan fertőzöttek számát. Ezt azonban csak az intézkedések betartásával lehet. Mielőtt szigorításokról beszélnénk, végre kell hajtani a jelenleg hatályos intézkedéseket. Lehet, hogy ez valakinek furcsán hangzik, azonban a maszkviselés, a távolságtartás, valamint az, hogy távol maradunk a tömegtől, így együtt nagyon is sokat tudunk tenni azért, hogy csökkentsük a fertőzésszámot.”

A hétfői adatok szerint Szerbiában egy nap alatt 6503 embert teszteltek, közülük 341-nek lett pozitív a koronavírustesztje, vagyis a vizsgált személyek 5,2 százaléka koronavírusos.

vörös
zóna
Belgrád
Aréna
koronavírus
Covid
kórház

Most

10:01, Frissítve: 10:08

A niši Radničkit fogadja a TSC

Ismét hazai pályán játszik ma a TSC labdarúgó csapata. A topolyaiak a bajnokság 17. fordulójában a niši Radnički együttesét látják vendégül.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.