Ugrás a tartalomra

Rekordszámú véradó volt Zentán 2022-ben

2023.01.06
11:39
2023.01.06
16:36
Forrás
Pannon RTV
Megtartották az év első véradását Zentán.

A lakosság többsége tisztában van azzal, hogy a véradás jelentősége vitathatatlan, hiszen emberi életek múlhatnak rajta. A Vöröskereszt zentai irodájának illetékesei elmondták, véradás szempontjából kiemelkedően jó évet zártak 2022-ben.

Nagy volt az érdeklődés az év első véradási akciója iránt Zentán. Kazinci Béla harmincötödszörre adott vért. Elmondta, szerencsésnek tartja magát, hogy neki még soha nem volt szüksége vérre.

„Soha nem volt szükségem rá, meg bírok is adni, hiszen semmilyen gyógyszert nem szedek, nem lettem még operálva és jó az életmódom is, így bírok adni. Örülök, ha adhatok.”

Az akciókat szervező zentai Vöröskereszt kiemelkedően jó évet zárt 2022-ben, ugyanis 840-en adtak vért. A már megszokott akciók mellett 4 rendkívüli véradás is volt a község területén.

Đukić Teodóra, titkár, Vöröskereszt, Zenta: „Abból az adott számból 230 hölgy volt. A 300-400 ember, aki megjelenik többször, illetve csak egyszer egy évben, 90 új véradó volt, ami nagy siker ahhoz képest, hogy az előző években, a Covid ideje alatt is kevesebb volt, lényegesen kevesebb, ami azt jelenti, hogy az előző években 50 első véradás volt, tavaly pedig 90-en.”

A zentai Vöröskereszt illetékese hozzátette, a legnagyobb gondot jelenleg az jelenti, hogy sok esetben a véradásért járó szabadnapokat a munkáltatók megvonják a foglalkoztatottaktól.

Zenta
véradás
véradó

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.