Ugrás a tartalomra

Rendezték a szeméttelepet Tordán

2020.08.04
15:50
2020.08.04
16:52
Forrás
Pannon RTV
Évtizedes probléma oldódott meg a bánáti Tordán. Sikerült rendbe azt a szeméttelepet, amely évtizedek óta rontotta a falu bejáratának a kinézetét.

A felhalmozódott szemetet agyagréteggel takarták le, körbeárkolták és bekamerázták.

Az egykori tordai téglagyár területén évtizedek óta annyi szemét halmozódott fel, hogy néha már az útra is jutott belőle. Szeles időkben pedig a környező földeket csúfította. Begaszentgyörgy község támogatásával most rendbe hozták az öthektárnyi területet.

Dobai János, elnök, Torda HK: „Elmondhatjuk most, hogy egy olyan rendezett szeméttelepünk van, amely nincs a környéken sehol sem. Hisz teljesen kitakarították a szemetet, földdel fedték be a szemetet. Árkot húztak az út mellé. Ugyanakkor egy bekötőutat csináltak, amely egészen a szeméttelepnek a szélére vezet.”

A terület be lett kamerázva, a szemétlerakást pedig a mezőőr ellenőrzi.

Matyis József, mezőőr, Torda: „A szemetet csakis a belső oldalra lehet hordani. Pótkocsival, vagy leöntik, és csak olyan szemetet, amit a „főszemetes” nem visz el. Tehát a begaszentgyörgyi EKOS, amit nem visz el: az ilyen főleg törmelék, gally, fokhagymaszár, stb. Amit azok nem visznek el, azt lehet ide kihozni.”

Remélhetőleg ezen túl majd mindenki a szeméttelepre viszi azt, amitől meg akar szabadulni és nem a határban önti ki a szemetet - mondják a helyiek.

Kiss Kornélia, falugazdász, Torda: „Most, hogy sikerült rendeznünk, így reméljük, hogy a határban lévő kisebb, úgymond illegális szemétkupacok és halmok is, amelyek különféle kanálisokban, gödrökben találhatóak ezáltal majd megszűnnek, és az emberek megszokják majd a rendszert, és a mostani rendezett szeméttelepre hordják majd az építkezési hulladékot.”

A szeméttelep kizárólag a tordai polgárok részére lett felújítva, és szó sincs arról, hogy esetleg a környező településekről is ide hordják majd a szemetet.

Torda
szeméttelep
Dobai János

Most

08:08

Ma két csapat bejut a Bajnokok Ligája elődöntőjébe

Két negyeddöntős párharc fejeződik be a labdarúgó Bajnokok Ligájában kedd este, amikor a továbbjutáshoz az FC Barcelonának otthon, az Atlético Madridnak pedig idegenben kellene megőriznie a múlt héten megszerzett egygólos előnyét.
07:26, Frissítve: 07:33

Válaszcsapás érkezhet Izrael részéről Irán ellen

Hétfő délután harmadszor is összeült az izraeli hadi kormány, és úgy tudni, végleges döntést hoztak arról, hogy válaszcsapást adnak Iránnak a szombat éjjeli támadásra. Ezt az izraeli hadsereg (IDF) vezérkari főnöke is megerősítette.

Népszerű