Ugrás a tartalomra

Rockzenétől volt hangos az óbecsei Népkönyvtár díszterme

2018.08.31
15:10
2018.08.31
20:16
Forrás
Pannon RTV
A héten ingyenes zenetábort tartottak Óbecsén. Az általános iskolásokat profi zenészek oktatták a zenekari muzsikálás alapjaira, de a Bubamare gyermekegyüttes tagjai is részt vettek a munkában.

A tanárok gitározni, basszusgitározni, dobolni és zongorázni tanították a kezdő és haladó kis zenészeket. Lovas Đijanta könyvtárigazgató évek óta vezeti a Bubamare gyermekkórust és zenekart, és szerette volna más gyerekekkel is megismertetni a közös zenélés örömét.

„Mivel a mai technológia eléggé rabul ejtette a gyerekeket, akik állandóan a táblagépeikkel és a telefonjaikkal foglalkoznak, úgy gondoltam, hogy ez egy szép alkalom lehet arra, hogy ők is csináljanak valami mást, valami kreatívat. Nagyon elégedettek vagyunk, mert több mint 30 gyerek jelentkezett, vannak közöttük olyanok, akik már zeneileg képzettek, és akikkel azonnal lehetett dolgozni. Vannak olyanok is, akik még csak most ismerkednek a hangszerekkel. Az elmúlt héten begyakorolt néhány dalt az óbecsei közönség vasárnap, szeptember 2-án hallhatja majd 19 órai kezdettel a Zserbó Cukrászdában.”

Óbecse
Népkönyvtár

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.