Ugrás a tartalomra

Romlik a járványhelyzet, egyre több fiatal és gyermek fertőződik meg

2021.11.06
13:23
2021.11.06
17:11
Forrás
Pannon RTV
Egyre súlyosabb a járványhelyzet Szerbiában. A fertőzöttek között egyre több a fiatal és a gyermek. Ennek megfékezésére új intézkedéseket hozott válságstáb, amelyek hétfőtől lépnek életbe. A virológusok szerint további szigorításokra lenne szükség.

A legújabb adatok szerint 65 ember halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe egy nap alatt Szerbiában. Az új fertőzöttek száma 4804, kórházban mintegy 6700 beteget kezelnek, 272-en vannak lélegeztetőgépen.

Hétfőtől az eddigi 22 óra helyett már 20 óra után kérik az oltási igazolványokat a vendéglátóhelyeken, és a korlátozás ezúttal a játéktermekre is vonatkozik. Milanko Šekler virológus elégedetlen ezzel a döntéssel: „Én a 22 órával is elégedetlen voltam, és most a 20 órával is. Nem egyezem az ilyenfajta, kiskanállal adagolt szigorításokkal, nem értem a lényegét. Úgy gondolom, hogy a nap 24 órájára kellett volna bevezetni.”

Közben a járványügyi szakorvosok már a delta plusz variáns szerbiai megjelenésétől tartanak, amit már a szomszédos Horvátországban is izoláltak.

Branislav Tiodorović, epidemiológus: „A vírus itt van, pillanatok kérdése, hogy mikor fogják a diagnoszták, orvosok, virológusok, immunológusok ezt hivatalosan is megerősíteni. Egyszerűen csak nem kell pánikot kelteni, az új vírus jellemzői hasonlóak az összes eddigi víruséval. Azzal, hogy legalábbis aszerint, amit közzétettek, 10-15%-kal nagyobb a fertőzésveszély.”
 

A válságstáb az eredetileg tervezett négynapos őszi szünetet is meghosszabbította. Így a hétvégékkel együtt kilenc napig maradnak otthon a diákok. A szakemberek azt remélik, hogy ezáltal valamelyest csökken a koronavírus terjedése a tanárok és a gyerekek körében. Vicsek Annamária, oktatási államtitkár szerint az is gondot okoz, hogy sok tanügyi dolgozó elutasítja a védőoltás felvételét. Jelenleg még a 60 százalékot sem éri el a tanárok beoltottsága: „Szétnézhetünk egy kicsit más országokban is, hogy jobb a tanároknak a beoltottsága, és itt most azt is lehet mondani, hogy a 12 évnél idősebb gyerekek, már a középiskolás gyerekek is beoltathatják magukat. Minél több lesz a beoltott gyerek, annál kevesebb lesz a megbetegedés, és annál inkább járhatunk mindannyian rendesen iskolába.”

Az oktatási államtitkár hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy amikor a gyerekek visszakerülnek az iskolákba, mindenki betartsa a járványügyi előírásokat, elsősorban a maszkviselést és a gyakori fertőtlenítést.

járvány
járványhelyzet
Branislav Tiodorović
Vicsek Annamária

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.