Ugrás a tartalomra

Segítsünk a bácsfeketehegyi nagymamának és unokájának

2019.03.25
16:00
2019.04.20
12:50
Forrás
Pannon RTV
Nehéz körülmények között neveli kisunokáját a bácsfeketehegyi Orosz Rózsi. A 61 éves asszony egészségügyi problémákkal küzd, dolgozni már nem tud. A szociális segélyből a gyógyszerekre sem futja.

Rózsi és Manuella, nagymama és unokája együtt kertészkednek, próbálják megtermelni a zöldségféléket. Télen a konyhában alszanak, de a tűzhely régi és füstöl is, a tűzifát is nehéz beszerezni. Hús leginkább csak vasárnap kerül az asztalra. A nehézségek közepette csak egymásra számíthatnak.

Orosz Rózsi, Bácsfeketehegy: „A lányom magunkra hagyott bennünket. Elment, azt mondta majd dolgozni megy Szabadkára, hogy könnyebb legyen. Mi is utána mentünk, aztán otthagyta Manókát, én meg befogadtam, nem akarom odaadni senkinek.”

Egészségügyi problémák, súlyos allergia és ízületi gondok is nehezítik a nagymama mindennapjait. Amióta betegeskedik, már nem tud munkát vállalni, mint azelőtt. A szociális segélyből a gyógyszerekre nem futja, és terápiára sem tud eljárni.

A nagymama elmondta, hogy több éve a 7280 dináros szociális segélyből és a családi pótlékból élnek. Hozzátette, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy unokája rendezett körülmények között cseperedjen fel.

A kilenc éves Manuella második osztályba jár, kitűnő tanuló. Sok barátja van az iskolában, és ő is szeretne olyan korszerű eszközöket, mint tárasai.

Aki szeretne segíteni a bácsfeketehegyi nagymamának és kisunokájának, a 0637808399-es telefonszámon érheti el őket. A pénzbeli segítségen túl is sok mindenre szükségük lenne. Iskolai felszerelés, ruházat, egy jól működő tűzhely, vagy akár segítség a ház körül. A család az anyagi jellegű támogatásokat a következő bankszámlaszámon fogadja: Orosz Rózsi, 325930060058125002 OTP Bank.

Bácsfeketehegy

Most

14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.