Sérültek, előállítások - lezajlott az Europride
A nap folyamán több incidens is történt: ellentüntetők egy része újságírókra, civilekre támadt, valamint tüzes fáklyát dobtak a rendőrökre. Az említett rendbontások során legalább 10 rendőr megsérült, közülük egy súlyosan. A hatóságok több mint 60 személyt állítottak elő.
A felvonulást az eredetileg tervezett helyett egy másik, rövidített útvonalon, az Alkotmánybíróság épületétől a Tašmajdanig szervezték meg, ahol koncertek fogadták az odaérkező tömeget. Aleksandar Vulin szerb belügyminiszter a felvonulást követően úgy nyilatkozott: az Europride felvonulást valójában nem engedélyezték, a résztvevőket tulajdonképpen átvezették az Alkotmánybíróság épületétől a Tašmajdanhoz.
Az esemény számos külföldi résztvevő és politikus jelenlétével zajlott, amelyet több mint 5000 rendvédelmi dolgozó felügyelt. A szervezők elmondása szerint mintegy 10 ezer ember vett részt a felvonuláson. Ana Brnabić szerb miniszterelnök megköszönte a szerb belügyminisztérium a munkáját, valamint elmondta, Szerbia helytállt, megakadályozta, hogy komolyabb incidensekre sor kerüljön.
A szerb fővárost egyébként három évvel ezelőtt választották meg a rendezvény helyszínéül. Aleksandar Šapić, Belgrád polgármestere a nyár folyamán jelezte, hogy nem kíván részt venni az egy hétig tartó Europride rendezvény megnyitóján. Ezt követően jobboldali ellenzéki pártok heteken át kampányoltak az európai LMBTQ közösség egyik kiemelt eseménysorozatának megtartása ellen, különösen a felvonulás ellen.
Közleményükben a szervezők azt írták, több hetes nemzetközi nyomás után, a szerb kormányfő Ana Brnabić biztosította a résztvevőket a rendezvény biztonságos lebonyolításáról. Korábban a szerb belügyi tárca nem adta meg az engedélyt a séta megtartására, a szervezők fellebbezését az alkotmánybíróság is visszadobta, melynek eredményeként tüntetést jelentettek be a bíróság épülete elé. A napokban a Szerb Pravoszláv Egyház feje, Porfirije pátriárka azt jelentette ki, hogy ellenzi az Europride megtartását. A szerb fővárosban egyébként antiglobalista demonstrációt is tartottak délután, egyidőben az LMBTQ közösség felvonulásával.