Ugrás a tartalomra

Sikeres a Pető kurzus Vajdaságban

2020.07.03
12:45
2020.07.03
17:55
Forrás
Pannon RTV
Már 5 éve működik sikeresen Vajdaságban a Pető kurzus.

A Semmelweis Egyetem Pető András Karának kihelyezett foglalkozásaira nagy az érdeklődés, hiszen egy hiánypótló gyógymódról van szó, amely a központi idegrendszeri betegségekkel rendelkező pácienseken segít.

Vajdaság mellett Kárpátalján, Felvidéken és Erdélyben is tartanak szűréseket és intenzív kurzusokat a Pető Intézet konduktorai. Vajdaságban eddig 10 foglalkozást tartottak már, amelyeken több mint 170-en vettek részt.

Perpauer Attila, tag, Magyar Nemzeti Tanács: „A települések száma, ahonnan az emberek jöttek, 32. Elmondható, hogy Vajdaság egész területéről itt voltak az emberek, azok, akik központi idegrendszeri sérülésekben szenvednek. Voltak gyermek- és fiatal felnőtt csoportok, valamint a Parkinson kór kezelését is folytattuk itt Zentán.”

Csuka Pál, a Semmelweis Egyetem Pető András Karának határon túli programkoordinátora elmondta, hogy Szabadka a második olyan város a Kárpát-medencében, ahol kihelyezett konduktorsegítői képzés folyik. Ezt nagy sikerként könyveli el a képzéseket Vajdaság mellett csak Budapesten és Erdélyben szervezik meg. Zentán kívül más településekre is eljutottak a konduktorok.

Csuka Pál, határon túli programkoordinátor, Semmelweis Egyetem Pető András Kar: „Szórványba is el tudtunk menni, így nemcsak Zentán volt fejlesztés, hanem a szórványterületeket is el tudtuk kezdeni ellátni. Ez tervünk, hogy folytassuk, és más szórványvárosokba elmenjünk, és közelebb vigyük a fejlesztési lehetőséget.”

A Pető kurzus a Magyar Kormány támogatásával és a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében valósul meg minden alkalommal.

Zenta
Perpauer Attila
Csuka Pál
Pető kurzus
Vajdaság
Magyar Nemzeti Tanács

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.