Ugrás a tartalomra

A sikeresebb karrierépítés a cél

2022.05.27
18:51
2022.05.27
20:04
Forrás
Pannon RTV
Hároméves projektet szervezett Újvidék ifjúsági munkával foglalkozó központja olyan fiatalok számára akik már befejezték tanulmányaikat, de még nem álltak munkába.

A képzések, gyakorlatok, állásinterjúk célja, hogy fejlessze a számítógépes technológiákkal kapcsolatos tudásukat, ami által sikeresebben építhetik majd jövőbeni karrierjüket.

Manapság a digitális technológiák alapismerete szinte elengedhetetlennek számít a munkaadók és a munkavállalók szempontjából is. Programozás terén Újvidék az élmezőnyben van Szerbiában, és egy jó informatikus előtt számos karrierlehetőség áll a cégek valamelyikénél.

Miután részt vettek egy féléves képzésen, 43 fiatalnak alkalma nyílt rövid állásinterjúkon is részt venni különböző cégek képviselőivel.

Željana Rusmir, résztvevő: „Ami a jövőt illeti, nincs még világos elképzelésem, melyik oldalon szeretnék lenni, de egy ügynökségnél vagy cégnél szeretnék elhelyezkedni. A digitális marketing mindenféleképp az a terület, amelyben fejlődni szeretnék.”

Nem csak a munkavállalók keresik a munkaadókat, hanem a cégek is versenyeznek a jó munkaerőért, legyen az kezdő, vagy tapasztalattal rendelkező álláskereső.

Vesna Injac, digitális marketing menedzser: „Mi olyan személyt keresünk, aki hajlandó dolgozni, és van valamilyen alapképzése. Én egyébként digitális marketing menedzser vagyok, és olyan valakire van szükségem, akivel dolgoznék, valamint a keresőmotor optimalizáláshoz is szükség van valakire. Nem kell, hogy haladó szinten értsen hozzá, csak hajlandó legyen dolgozni és megtanulni valamit nálunk.”

A Karrierem a hősiesség felé vezető úton elnevezésű projekt három évig tart. A fiatalok kompetenciafejlesztő képzéseken és gyakorlatokon vesznek részt, az információs technológiák területein.

Violeta Stanković, projektkoordinátor, Újvidéki Ifjúsági Munkaközpont: „A projekt egyik célja a fiatalokkal való közvetlen munkavégzés, de a civil szféra szerepének erősítése is a fiatalok foglalkoztathatóságának növelésében, különösen az előbb említett területen, azaz olyan fiatalok elérése, akik valójában valahol el vannak rejtve, akiket nem látunk, nem aktívak, nincsenek bekapcsolódva a programjainkba, és fontos, hogy valahogy mozgósítsuk őket.”

A képzés olyan fiatalokat céloz, akik már befejezték a tanulmányaikat, de még nem álltak munkába. Szerbiában a munkanélküliek 19 százaléka ebbe a kategóriába tartozik.

konferencia
fiatal
munkába állás

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.