Ugrás a tartalomra

Sikeresen pályázott a Pannon Rádió és a Kalamáris a tartománynál

2021.06.01
15:31
2021.06.01
17:59
Forrás
Pannon RTV
A nemzetiségi médiát támogatja a tartományi kormány. A Pannon Televízió és a Pannon Rádió pályázatai is pozitív elbírálásban részesültek a tartományi tömegtájékoztatási titkárság idei kiírásán.

140 támogatási szerződést osztott ki az illetékes tartományi titkárság 49,2 millió dinár értékben. A szerződéseket kedden írták alá Újvidéken, a Vajdasági Levéltár udvarán. A Pannon Rádió is támogatásban részesült: terepi műsorok készítésére kapott támogatást. Ez a tervek szerint Nyugat-Bácskában valósul majd meg.

Soós Georgina, a Pannon Rádió fő- és felelős szerkesztője: „Az a célunk, hogy bemutassuk ezt a régiót, ezt a tájat, az ottani magyar falvakat, az ottani magyar embereket, és úgy fogjuk megvalósítani, hogy a Reggeli című műsorunk népszerű műsorvezetői elmennek majd egy-két napra, tehát egy hosszabb időre, körbejárják ezt a vidéket, mindent kipróbálnak, elmennek majd pecázni, halászlét főznek, elmennek vaddisznólesre. Mindent megmutatnak, ami ezen a tájon érdekes lehet, az ottani érdekes embereket is bemutatják. Ebből készítünk majd egy vagy több órás rádióműsort.”

A Pannon TV Kalamáris című műsora is a titkárság támogatásában részesült. A sikeres pályázat Radaković Huszta Orsolya érdeme is, ő az, aki szerkeszti médiaházunk közkedvelt műsorát. A naponta jelentkező produkcióban vajdasági gyermekek szavalatai hangzanak el.

Bálint Csaba, a Pannon Televízió fő- és felelős szerkesztője: „Egész Vajdaságot bejárjuk, és nagyon érdekes, hogy sok esetben nem mi keressük fel a gyerekeket, akik szeretnének szerepelni benne, hanem megkeresnek bennünket Vajdaság több településéről is, hogy szeretnének szerepelni a Kalamárisban. Úgy gondolom, ez mindenképpen egy visszaigazolás arról, hogy ez egy jó műsor, hogy követik az emberek, és jó, hogy támogatja a tartomány.”

Sok nagyszerű pályázat érkezett be idén is. Ez pedig azt jelenti, hogy fényes jövő áll a vajdasági újságírás előtt - hangzott el az eseményen.

Dragana Milošević tartományi tömegtájékoztatási titkár: „A témák, amelyek a pályázatokban megjelennek, és amelyek kapcsán szerződést kötünk, a mindennapi életről szólnak, a hétköznapi embereket érintik. Ez Vajdaság Autonóm Tartomány érdeke.”

A tömegtájékoztatási titkárság minden évben kiírja ezt a pályázatot. A cél pedig az, hogy motiválják és fejlesszék az újságírást a tartomány területén.

Pannon Rádió
Pannon TV
Kalamáris
Soós Georgina
Bálint Csaba
tartományi kormány
pályázat

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.