Ugrás a tartalomra

Sok a panasz a Vajdasági Klinikai Központ munkájára

2017.04.14
13:43
Összesen 152 feljelentést tettek tavaly a betegek szerbiai egészségügyi intézmények ellen
Összesen 152 feljelentést tettek tavaly a betegek szerbiai egészségügyi intézmények ellen. Az esetek mintegy kétharmadában megállapították, hogy valóban sérültek a páciensek jogai. Országos szinten a legtöbb feljelentés a Vajdasági Klinikai Központ és az újvidéki Egészségház ellen érkezett, előbbi munkáját 2015-ben 45, utóbbiét 34 esetben kifogásolták. 2016-ban még ennél is több panaszt tettek a betegek a Vajdasági Klinikai Központ ellen. Csak az év első felében majdnem annyi volt a feljelentés, mint előtte egész évben: 43. A legtöbb betegnek az volt a gondja, hogy bizonyos szakvizsgálatokra nem lehet időpontot kapni, és sokan elégedetlenek a laboratóriumi elemzésekkel is. A szakemberhiány aggaszó méreteket ölt - figyelmeztet az egészségügyi intézmények dolgozóinak vajdasági érdekvédelmi szervezete. A foglalkoztatottak többsége 40 helyett 60-80 órát ügyel. Az Egészségügyi Minisztériumnak és a Köztársasági Egészségbiztosítási Alapnak kellene a problémára megoldást találnia - mondják. (021.rs)
feljelentés
panasz
Vajdasági Klinikai Központ

Most

15:33, Frissítve: 15:52

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.
13:59, Frissítve: 14:26

Az amerikai nagykövettel tárgyalt dr. Pásztor Bálint

A vajdasági magyarság helyzetéről és lehetőségeiről is szó esett Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Christopher Hill, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete közös megbeszélésén, Szabadkán.

Népszerű