Ugrás a tartalomra

Sokba kerül a gyerek, jól jön a támogatás

2018.06.21
15:50
2024.03.19
08:40
Forrás
Pannon RTV
Egy gyerek sokba kerül. Ha pedig több gyerek van a családban, akkor természetesen a költségek is sokszorozódnak. Ha a parlament megszavazza, a mostaninál jóval nagyobb támogatást kapnak a családok.

Jelena Grujičić terhességének harminchetedik hetében van, és figyelemmel kíséri a parlamenti fejleményeket. Első gyermekét várja, így 100 ezer dinár jár nekik, ha a képviselők pozitívan szavaznak az ügyben. Jelena Grujičić, Szababdka: „Július 17-ére várjuk a babát, és benyújtom a kérelmem a százezer dináros állami családi támogatásért.”

Helena Lazićnak idén született második gyermeke. Ha megszavazzák, ők is a megnövelt támogatást kapják majd, vagyis havi tízezer dinárt 2 éven át. Helena Lazić, Szabadka: „Hallottunk erről. És jelentkeztünk is, mivel a kicsi most született másfél hónapja, ezért jelentkeztünk a második gyerek után járó családi pótlékra.”

Az adai Tóth családnak három lánya van. A két kislánynak idén júniusban született meg a legkisebb testvére, Liána. A szülők elmondták, hogy jól jönne a harmadik gyermek után járó pénzbeli segítség, és szeretnék igényelni. Ez esetükben, vagyis a harmadik gyereknél 12 ezer dinár ugyancsak 2 éven át. Tóth Melinda, Ada: „Számunkra ez nagyon nagy segítség, és maximálisan mindig a gyerekekre szoktuk fordítani. Pelenka, tápszer, stb. Ha nagyobb összegről van szó, persze azokat is mindig félretettük a gyerekeinknek.”

A négy gyerekes családok kapják a legtöbbet. 10 éven át fizetik ki a juttatást nekik, havi 18 ezer dinárt. Persze csak akkor, ha a gyerek tavaly december 25-e után született. A korábban születettek esetében maradnak a már meghatározott összegek.

Szerbia
gyerek
támogatás

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.