Ugrás a tartalomra

„A sors ide csatolt bennünket…”

2020.02.23
16:30
2020.02.24
19:00
Forrás
Pannon RTV
Felszentelték Dr. Kiscsepcsényi Sántha György és felesége, Apatini Fernbach Zsuzsanna kolumbáriumát és emléktábláját a zentai Felsővárosi temetőben.

Az 1900-as évek első felében tevékenykedő sebész és politikus hamvait Budapestről hozták Vajdaságba, hogy itt helyezzék örök nyugalomra.

A megemlékezést a magyar himnusz nyitotta meg Baráth Hajnal Anna előadásában. Ezt követően Szeles Oszkár plébános felszentelte az emléktáblát. Dr. Sántha György életútját Gulyás László bácskossuthfalvi helytörténész méltatta: „Dr. Sántha György egy csodálatos ember, politikus, orvos, földbirtokos volt. Élete fűződik Bácskossuthfalvához, Szabadkához és Zentához is. Ő elsősorban orvosként lett kiemelkedően ismert személyiség. Amikor Budapestről Szabadkára került, már sebészként, nőgyógyászként elismerték, mint tapasztalt orvost.”

Az eseményen jelen volt dr. Pilaszanovich Ildikó Fernbach-ági leszármazott. Édesapjának nemcsak nagynénje volt Zsuzsanna, hanem keresztanyja is. Azonban sajnos a szoros családi kapcsolatok fokozatosan felbomlottak: „Közben jöttek a határzárak, és attól kezdve édesapám nehezen tudta tartani a kapcsolatot a családdal. ’51-ben halt meg Zsuzsa néni. Azt tudom, hogy az ő gyógykezelését, mivel apám is orvos volt, segítette. Gyöngyösi Kórház, Pécsi idegklinika - sokfelé próbált segíteni neki. A szálak sajnos elszakadtak, mert olyanok voltak a körülmények, tehát sem az informatika, sem az utazási lehetőségek nem voltak adottak.”

Dr. Sántha György dédunokája is jelen volt a megemlékezésen. Kiss Gábor elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy itt helyezték örök nyugalomra dédnagyapja hamvait: „1922-ben a délvidéki Magyar Párt alapítója és egyben vezetője is volt, később pedig az Országgyűlés felsőházi tagja. Tehát mindenféleképpen csakis egy eszménykép lehet számomra.”

A megemlékezés végén Verebes Krnács Erika és Baráth Hajnal Anna alkalmi műsorát tekinthették meg a jelenlevők, majd elhelyezték a kegyelet virágait az emléktáblánál. A hamvak végső nyugalomra helyezése a VMSZ, az MNT, a Keskenyúton Alapítvány és a család támogatásával valósult meg, valamint jelen voltak a zentai önkormányzat, a helyi pártok és szervezetek képviselői is.

Zenta
emléktábla
Verebes Krnács Erika
Baráth Hajnal Anna
Magyar Nemzeti Tanács
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.