Ugrás a tartalomra

Stefanović: A határidő előtt elkészül az újvidéki covid-kórház

2021.06.02
07:56
Forrás
Szerbiai RTV
Sokkal jobban haladnak az újvidéki covid-kórház építési munkálatai, mint ahogy azt eredetileg tervezték - mondta Nebojša Stefanović tegnap este az építkezésen tett látogatása során.

A szerb védelmi miniszter kiemelte, az intézmény szeptember első napján készen áll majd a betegek fogadására. Stefanović megköszönte mindazok munkáját, akik a projektben részt vesznek.

A több mint 20 ezer négyzetméteres épület a legkorszerűbb installációkkal lesz felszerelve, amelyek lehetővé teszik a legmodernebb berendezések használatát, valamint itt lesz a legnagyobb kapacitás az intenzív betegek ellátására, 220 ággyal - tette hozzá a politikus.

Stefanović kitért az oltakozás ütemére is, amely mint mondta, jó ütemben halad a Védelmi Minisztérium és a szerb hadsereg tagjai között is. Több mint 20 ezren már megkapták a vakcina első adagját, és meghaladta a 13 ezret azok száma, akik a második oltást is felvették.

Nebojša Stefanović
Újvidék
covid-kórház

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.