Ugrás a tartalomra

Szakmai találkozót szerveztek történelemtanároknak Szabadkán

2018.04.21
12:48
2018.04.22
16:25
Forrás
Pannon RTV
Az esemény az 1944-45-ös délvidéki ártatlan magyar áldozatok emlékének megőrzése volt a célja, illetve az, hogy a történéseket úgy adják át a diákoknak, hogy az figyelemfelkeltő legyen a számukra.

Bogner István édesapja is az 1944-45-ös délvidéki vérengzés áldozata lett. Sokan háborús bűnösnek tartották, és ez rányomta bélyegét fia életére is. Ma már tisztelet övezi származásáért, most Szabadka Város Kegyeleti Bizottságának elnöke. „Azért hívtuk meg a magyar és történelem szakos tanárokat, hogy ők később majd a diákjaikkal kimenjenek a helyszínre, a helyszínen tartsanak órát. Vállaljuk a Kegyeleti Bizottság tagjai közül néhányan, hogy akkor kimegyünk mi is a 44-es parcellába, és ott a helyszínen mesélünk ezekről az eseményekről.”

Szabadka Város Kegyeleti Bizottsága eddig legfontosabb feladatának az 1944-45-ös áldozatokról való megemlékezést tartotta. Kern Sólya Mária, alelnök, Kegyeleti Bizottság, Szabadka: „Ezért hívtuk meg ma a történelem tanárokat és tartunk egy ilyen első, kezdeményező tanulmányi napot és szeretnénk ezt majd folytatni, hogy legyenek utánunk is, a következő generáció között is olyanok, akik majd emlékeznek és őrzik az emléket. ”

Ha közismert embereken keresztül mutatják be a múltat, akkor rögtön fel lehet kelteni a fiatalok érdeklődését, akik rájönnek, hogy ami történt, az a dédszülei korosztályával történt meg, és akár a dédnagymamája is lehetett volna áldozat vagy tettes.
Bertáné dr. Varga Judit, történész, Terror Háza Múzeum, Magyarország: „Azt mondjuk el, hogy ha eddig nem tették, jobban tanuljanak történelmet, mert akkor értik meg a jelenkorukat. Főleg egy ilyen 20. század után muszáj megérteni, hogy mi történt és miért úgy reagálnak ma az emberek, akár családon, rokonságon, baráti körön belül, akár a szélesebb közéletben, ahogy. Hiszen ne felejtsük el, ezek a fiatalok 18 évesen választópolgárokká válnak.”

Az akkori történésekről azóta is folynak kutatások. Cseresnyésné Kiss Magdolna, kuratóriumi elnök, Keskenyúton Alapítvány: „Semmit nem tudunk például a délvidéki apácákról. Minden faluban, minden községben volt egy-egy apácarend, apácazárda, senki soha nem mérte fel az ottani áldozatok számát, hova tűntek az apácák Délvidékről?”

A díszterem előcsarnokában egy vándorkiállítás nyílt a történésekről. Az akkreditált szakmai továbbképzésen az előadások mellett filmvetítés is volt, valamint a mintegy 50 résztvevő kilátogatott a Zentai úti temető 44-es parcellájához. A rendezvény a Vajdasági Pax Romana és a Magyar Nemzeti Tanács társszervezésében valósult meg.

Szabadka

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.