Ugrás a tartalomra

Szalmából építenek házat Kelebián

2019.09.05
15:50
2019.10.22
16:57
Forrás
Pannon RTV
A Nyári Mozi Színházi Közösség művésztelep résztvevői csakis természetes anyagokkal dolgoznak, mint amilyen a nád, a sár, vagy a szalma.

Az építkezést vezető Horvát Lehel elmondta, a ház télen fűt, nyáron pedig hűt, és semmivel sem tűzveszélyesebb, mint egy téglaépület.

Ismerik a nótát, hogy nád a házam teteje? Nos, egy ilyen elevenedett meg Kelebián ügyes művészek keze által. A ház építéséhez, amely majd egy művésztelepnek ad otthont csak természetes anyagokat használtak fel.

Az ökoház építéséhez a nádon kívül még egyéb természetes anyagok kerültek felhasználásra. A szalma az épület falának fő alkotóeleme. A építkezést vezető építőmérnök már 7 éve foglalkozik az ilyenfajta építkezési módokkal és azt tapasztalja, hogy egyre többen igénylik a szalmaházak építését.

Horvát Lehel, építőmérnök: „Az az alapelv, hogy csak azzal dolgozunk, ami van. Az autonóm életmód egyik eleme, hogy azt használjuk, ami rendelkezésünkre áll. Ebben az esetben homokon vagyunk, tehát a homok remek, lösz, sárga föld, azt hozattunk ide. A kettő keveréke a vakolóanyag, tehát a vályog, meg a szalma, ami hála istennek van bőven Vajdaságban.”

A szakember szerint nem kell attól tartani, hogy az épület tűzveszélyes, mert a sárral bevont szalma nem tud égni. A ház építésében a művésztelep résztvevői is közreműködtek, akik Szerbiából és Magyarországról érkeztek Kelebiára.

Kómár Mihály, építészmérnök, Szeged: „Még az egyetemen tanultam környezetbarát technológiákról, és ezeket szerettem volna kézzel is megfogni, kipróbálni élőben, hogy ezek hogyan működnek.”

A szalmaház építésének ötlete Döbrei Dénes fejéből pattant ki. Az építkezés a művész telkén zajlik.

Döbrei Dénes, művész: „Meg szerettük volna menteni ezt a 100-150 éves vert falú házat. Lehel azt mondta, ha már a tetőt leszedjük, akkor tegyünk hozzá. Így alakult. Beszélgettünk, hogy mi fog történni, ha szalmából bővítjük és belementünk.”

A Nyári mozi Színházi Közösség egy új, természetbarát vendégházzal lesz gazdagabb, ahol a jövőben szabadon, természetközelben alkothatnak.

Kelebia
Nyári Mozi Színházi Közösség
Döbrei Dénes
vályog
szalma
nád

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.