Ugrás a tartalomra

Számítógépekkel gazdagodott a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola Kihelyezett Tagozata

2018.09.29
07:22
2018.09.29
15:28
Forrás
Pannon RTV
Az iskola igazgatónője elmondta, hogy azért erre az intézményre esett a választás, mert a városban lévő másik két iskolában a közelmúltban történtek nagyobb beruházások.

A November 11 iskolában a tornaterem padlóját újították fel, míg a Thurzó Lajos iskolában most is tartanak a tatarozási munkálatok. Az iskola technikai beruházásai mellett a zentai Rotary Klub a kevi Egészségház felújítási munkálataira, és a zentai Kéz a Kézben Alapítvány székhelyének technikai felszerelésére is adományozott pénzt. A zentai Emlékiskolán kívül még 24 másik település iskolája is kapott új számítógépeket.

Vladimir Matić, kormányzó, Rotary District: „Tavaly tárgyaltunk Šarčević oktatási miniszterrel arról, hogy nincs elég számítógép az ország iskoláiban, tekintettel arra, hogy az informatika kötelező tantárgy lett. Megbeszéltük, és támogatta az ötletünket, hogy Szerbia, valamint Montenegró rotarisai belevágjanak ebbe a nagy projektbe. Körbetelefonáltunk megannyi ismerőst a világ minden tájáról, valamint 52 klubot. Világszerte részt vettek ebben a projektben. 153 ezer dollárt gyűjtöttünk össze, és így lehetőség nyílt arra, hogy 500 számítógépet vásároljunk. Ezért is kapta a projekt azt a nevet, hogy „500 számítógép 50 iskolának Szerbia és Montenegró 25 városában“.”

Zenta
Stevan Sremac Általános Iskola

Most

13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.