Ugrás a tartalomra

Százötven éves a Gyöngyszemeink - családi rendezvénnyel ünnepeltek (videó)

2017.06.04
15:35
A fennállásának 150
A fennállásának 150. évfordulóját ünneplő magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény szervezésében tegnap délután a városi parkban megtartották a hagyományos Együtt lenni jó! elnevezésű családi rendezvényt. Az ovisok uzsonnát kaptak, aki akart, frissen sült palacsintát is fogyaszthatott. A sok-sok játék mellett nagy sikere volt a rendőr- és tűzoltóautók bemutatásának is. A szabadkai Népkör elhozta az Aranykapu-játszóház egy részét a magyarkanizsai gyerekeknek, akiknek leginkább a fonott kosaras körhinta tetszett, de kipróbáltak szinte minden játékot. Bodrogi Hajnalka, ügyvezető, Népkör MMK, Szabadka: „Vannak itt célba dobók, különböző összerakós ügyességi játékok, logikai játékok, gólyalábakat hoztunk, tandem-járáshoz hoztunk ilyen sítalp-szerű játékokat, zsákban ugrálást szervezünk a gyerekeknek és különböző kézműves foglalkozásokkal készültünk.” egyuttlennijo Az Együtt lenni jó! évzáró családi napot immár huszonegyedik alkalommal szervezte meg az óvoda, aminek idén kicsit más jellege volt. Veselinov Ibolya, igazgató, Gyöngyszemeink I. E. I., Magyarkanizsa: „Minden évben eddig ez volt az utolsó napunk, ezzel köszöntek el az iskolai előkészítős gyerekek az óvodától, de az idén, mivel 150 éves az évfordulónk, most ezzel a nappal kezdjük, hiszen az egész jövő hét a 150 éves jubileumról fog szólni.”



A jubileumi programsorozat hétfőn egy pünkösdi műsorral indul a horgosi óvodában, majd a magyarkanizsai könyvtárban megtartják az iskolai előkészítősök mesemondó versenyét, a sportcsarnokban sor kerül a zsínórlabda-bajnokságra, pénteken pedig kiállítás nyílik és megtartják a jubileumi díszünnepséget.
Magyarkanizsa
Gyöngyszemeink
Együtt lenni jó!

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.