Ugrás a tartalomra

Szent István-napi megemlékezés Muzslyán

2023.08.21
10:11
2023.08.21
16:30
Forrás
Pannon RTV
Szent István szobrának a megkoszorúzásával, hálaadó szentmisével, az új kenyér megszentelésével és ünnepi műsorral emlékeztek államalapító királyunkra a bánáti Muzslyán vasárnap este.

A megemlékezést – immár húsz éve - a helybeli Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület szervezi.

A fából készített emlékmű a magyarországi Mindszent ajándékaként 2015-ben került Muzslya központjába. Azóta van hol koszorúznia az itteni magyarságnak.

Dobó József, elnök, Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, Muzslya: „Hálát adunk a magyar kereszténység megalapítójának, Szent Istvánnak, az állam alapítójának. Szerintünk talán, ha Ő nem lett volna, akkor a magyar nemzet se volna ma. Hisszük, hogy mindaz, amit tett, nem kesztyűs kézzel tette, de ma, ha visszatekintünk, akkor mindez megérte. És talán neki köszönhetjük, hogy itt vagyunk ezen a helyen.”

A megemlékezések fontosak a magyarság számára. Ilyen alkalmakkor megélhetjük nemzeti önazonosságunkat, megérezhetjük a magyar nemzethez való tartozásunkat. Intelmeiből pedig ma is tanulhatunk.

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke kiemelte: „Az augusztus huszadika körüli dátumokon különböző helyeken emlékezünk meg elsősorban Szent Istvánra, de ugyanakkor ez a nemzeti megmaradásunk ünnepe is. Szent István intelmeiből sokan tanulhatunk, úgy az államvezetés, a politika is, hogy hogyan kell vagy kellene vezetni az országot.”

Muzslyán húsz éve szerveznek Szent István-napi megemlékezéseket. Bíznak a folytatásban is.

Palatinus Ervin, tanácselnök, Muzslya Helyi Közösség: „Itt van Muzslyának a fiatalsága is. Tehát őrájuk kell ennek a nagy ünnepnek a jellegét ráruházni, hogy ez tovább éljen a muzslyaiakban. Azt csak úgy tudjuk elérni, hogy minden évben megemlékezünk és a fiatalságot is belehúzzuk ebbe az eseménybe és ők majd tovább viszik ezt a nagy ünnepet.”

A szórványban élő fiatalok érzik az ilyen megemlékezések fontosságát a nemzeti önazonosságuk megőrzésében.
 
Miklós Adrián, középiskolás, Muzslya: „Hogyha mi nem ápoljuk a nyelvünket, más nem fogja. Így ezért különösen is fontos ezt a maradék, itt maradt embert, aki magyarnak érzi magát, magyarul beszél, magyarul kel, magyarul fekszik le, magyarul beszél otthon, ezt mind egybe kell tartani, össze kell fogni, és ápolni kell azt, ami közös bennünk.”

A Szent István szobornál a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség és civil szervezetek képviselői koszorúztak. A Mária Szent Neve plébániatemplomban bemutatott szentmisén Kalapis Sztoján plébános megszentelte az új kenyeret, majd ünnepi műsort mutattak b

Szent István
Muzslya
Dobó József
Palatinus Ervin

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.