Ugrás a tartalomra

Szeptember 11. – 11 éve történt

2012.09.11
07:53


Tizenegy éve érte Amerikát történetének legsúlyosabb terrortámadása
Tizenegy éve érte Amerikát történetének legsúlyosabb terrortámadása. New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két, „élő bombaként” használt, eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ két ikertornyába. 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet támadást intézett az Egyesült Államok ellen. Két eltérített repülőgépet vezettek a World Trade Center két tornyába, melyek nem sokkal később összeomlottak. Washingtonban egy harmadik eltérített gép az amerikai védelmi minisztériumra, a Pentagonra zuhant. Egy negyedik gép az utasok ellenállása miatt Pittsburgh közelében zuhant le. Mintegy háromezren haltak meg. A merényletek után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen. Még abban az évben, október 7-én hadműveletet indított az al-Kaida vezetőjének menedéket adó afgán rezsim ellen. Oszama bin Ladennel tavaly májusban pakisztáni területen végzett egy amerikai kommandó – írja az MTI.



A merényletet kitervelő és irányító Hálid Sejk Mohammed, bin Laden egykori műveleti főnöke és négy bűntársa amerikai kézre került, ügyüket a guantánamói amerikai támaszponton, katonai esküdtszék előtt tárgyalják. George W. Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak és a hazafiság napjának nyilvánította. Ezen a napon minden évben megemlékezéseket tartanak. Tavaly, a tízedik évfordulón New Yorkban felavatták a Szeptember 11. emlékhelyet, melyre rávésték az összes áldozat nevét.        
terrortámadás
szeptember 11.

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.