Ugrás a tartalomra
Tanjug/AP Photo/ Harry Nakos

Szerb állampolgároknak zárva a görög határ

2020-07-06
13:03
2020-07-06
14:28
Forrás
Pannon RTV
Mostantól nem mehetnek nyaralni a balkáni országba a szerbiaiak, azok viszont, akik jelenleg a görög tengerparton hűsölnek, ott maradhatnak a befizetett nyaralás végéig.

Ma reggel hat órakor lezárta határait a szerbiai állampolgárok előtt Görögország. A törökbecsei Gephárt Szilvia és családja Nei Poriban nyaral. Ők azon szerencsések közé tartoznak, akik a befizetett nyaralásukra a tervezett időben utazhattak el. Sőt, még arra is lehetőségük volt, hogy három nappal meghosszabbítsák a nyaralásukat, ugyanis nincs nagy tolongás a szálláshelyeken. „Itt, ahol mi vagyunk nagyon sok ház üres, nagyon sokat ki se nyitottak a gazdák, itt olyan negyven százalékban van kihasználva a ház. Az előző évekhez képest körülbelül ugyanazok az árak, mondjuk annyi, hogy a nyugágyak a parton 3 euróba kerülnek, de ebben az árban van egy kávé, víz és wifi is, meg a nyugágy és a napernyő. Ez itt nagyon potom ár. Különben az üzletekben meg a vendéglátóknál is ugyanazok az árak, mint eddig.”

A magyarkanizsai Újvári Zsomboréknak már nem volt szerencséjük. Hétfőn utaztak volna, a görög határ lezárása miatt azonban az idei nyaralásuk elmarad. Az utazási irodától nem kapják vissza a pénzt, de arra lehetőségük van, hogy esetleg egy későbbi időpontban, vagy jövőre utazzanak el a már befizetett összegért. Újvári Zsomborék úgy döntöttek, jövőre nyaralnak Görögországban. „Jelen pillanatban az az igazság, hogy a gyerekekkel a legnehezebb ezt megértetni, hiszen ők nagyon rá voltak készülve arra, hogy tengerre megyünk. Én úgy gondolom, hogy ki fogunk választani egy hétvégét, talán ezen a héten vagy a jövő héten és átmegyünk Magyarországra egy wellness hétvégére. Igaz, hogy nem tenger, de legalább a gyerekeket tudjuk kárpótolni.”

Az Európai Unió javaslatot tett a tagországainak, hogy Szerbiából szabadon engedjék be a polgárokat, ez azonban csak javaslat, az országok maguk döntenek - mondta el a Szerbiai RTV-nek Ivica Dačić. A szerb külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy Görögország eddig zöld utat adott a szerbiai polgároknak, a régióban és Szerbiában uralkodó járványügyi helyzet miatt azonban most mégis lezárta a határait. „Ahogyan a többi országnál is, ezt a döntést is Görögország részéről felülvizsgálják majd bizonyos időközönként. Reméljük, hogy a következő felülvizsgálatnál más tényeket is figyelembe vesznek, de nyilvánvaló az, hogy Görögországnak érdeke, hogy a külföldi turisták odautazzanak, a legtöbb turista pedig éppen Szerbiából megy Görögországba. Ez a döntés sajnos kellemetlen, rossz, vannak azonban más országok, ahova gond nélkül utazhatnak a szerbiai állampolgárok, például Magyarország és más EU-s országok határai nyitva vannak.”

Ezt a döntést július 15-én fogják felülvizsgálni, addig azonban csak azok a szerb állampolgárok utazhatnak Görögországba, akiknek halaszthatatlan dolguk van és ehhez különleges engedélyt is kapnak. A Görögországban most ott tartózkodó szerb turisták pedig bármikor egészségügyi ellenőrzésre számíthatnak.

turizmus
járvány
Görögország
nyaralás

Most

12:33, Frissítve: 12:50

Kikaptak a magyarkanizsai lányok Szabadkán

Nem épp jól sikerült a bemutatkozása az újonc magyarkanizsai TSC Női Labdarúgó Klubnak a szerb Szuperligában. Vajda Fangyó lányai 7:0 arányú vereséget szenvedtek a címvédő Spartacus otthonában.

Népszerű

Ítéletidő Bácskában

Szabadkát nem sokkal 20 óra előtt érte el a vihar. Egyes helyi közösségekben nagy mennyiségű jég esett.