Ugrás a tartalomra

Szerb és amerikai ejtőernyősök közös akcióját tartották Belgrádban

2017.11.17
14:23
2024.03.19
08:51
Forrás
Szerbiai RTV
A szerb és az amerikai ejtőernyősök közös gyakorlatában 250-en vettek részt november 13-a és 17-e között.

Véget ért a Tél 2017 elnevezésű ejtőernyős program Belgrád egyik külvárosi repterén. A szerb és az amerikai ejtőernyősök közös gyakorlatában 250-en vettek részt november 13-a és 17-e között. Két repülőgépből ugrottak a mélybe a katonák. A gyakorlat mai, utolsó felvonását Aleksandar Vučić szerb államfő és Kyle Scott, az Amerikai Egyesült Államok belgrádi nagykövete is megtekintette. A szerb államfő az esemény után kiemelte, büszke a szerbiai katonákra. Hozzátette, kettős jelentősége volt a gyakorlatnak. Egyrészt a közös kiképzés, tanulás lehetősége, másrészt pedig a közös együttműködés és partnerség két olyan fél között, amelyeknek közös múltjában vannak vitás kérdések. Kyle Scott elmondta, a gyakorlat sikeres volt és reméli, hogy a jövőben megismétlődik majd. 

ejtőernyő
gyakorlat
Belgrád
Szerbia
USA

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű