Ugrás a tartalomra

Szerbia: 345 fertőzött, 12 elhunyt személy

2020.07.11
15:16
2020.07.11
18:31
Forrás
covid19.rs
Továbbra sincs javulás. Újabb 345 személynél regisztráltak koronavírust Szerbiában az elmúlt 24 órában. 12 személy hunyt el a kór szövődményeinek következtében.

Tegnap óta mintegy 7032 személyt teszteltek. 139 beteg mesterséges lélegeztetésre szorul.

Szerbiában a járvány kezdete óta már több mint 487 ezer tesztet végeztek. Több mint 18 ezer esetben állapították meg a koronavírus jelenlétét. A halálozási arány 2,11 százalék, ami azt jelenti, hogy mostanáig 382 személy vesztette életét a kór szövődményeinek következtében.

Az aktív esetek száma, vagyis azoknak a száma, akik jelenleg is betegek, 3 911.

Bízok benne, hogy ezek a számok világossá teszik az emberek számára, hogy milyen helyzetben vagyunk, és hogy mit kell tenni ahhoz, hogy ebből kikeveredjünk - ezt mondta Zlatibor Lončar a Szerbia RTV vendégeként. A szerbiai egészségügyi miniszter hozzátette, hogy Belgrádban minden fenntartott kórházi kapacitás megtelt, így a fővárosban frissen regisztrált koronavírusos betegeket Mladenovacon és Požarevacon kezelik.

Zlatibor Lončar szerb egészségügyi miniszter: „Az elmúlt nap, az elmúlt éjszaka csak Belgrádban 3185 személyt teszteltünk, ebből csak a Fertőző és Trópusi Betegségek Klinikáján 318-at. Közülük nagyjából 270 pácienst felvettünk, akik kezelésre szorultak, Belgrádban és máshol is. Ezekkel az adatokkal nem lehetünk elégedettek. Szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy ezek a számok azt tükrözik, ahogy mi állunk a koronavírushoz, és hogy hogyan harcolunk ellene.”

A Vajdasági Klinikai Központban jelenleg 201 beteget kezelnek, közülük 16-an szorulnak mesterséges lélegeztetésre. Pancsován 100 beteget ápolnak, a további vajdasági Covid-kórházakban összesen 95 beteget kezelnek, 36-ot Verbászon, 20-at Mitrovicán, 15-öt Zomborban, 13-at Szabadkán, 8-at Versecen, 3-at pedig Nagykikindán.

A járvány kezdete óta Vajdaság területén 1275 koronavírusos esetet regisztráltak, 54 személy pedig elhunyt a kór szövődményeinek következtében. Ezek az adatok egyértelműen jelzik, hogy a helyzet nagyon súlyos, és hogy ez az utolsó pillanat a felelősségvállalásra - közölték az illetékesek.

koronavírus
Szerbia

Most

15:19, Frissítve: 15:50

Az intermodális áruszállításról tanácskoztak Újvidéken

Az intermodális áruszállítás jelenlegi helyzetéről és a fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak Újvidéken. Ennek lényege, hogy az árukat egy rakodási egységként, külön kezelés nélkül, különböző szállítási módokkal juttatják el a kívánt helyre.
14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.