Ugrás a tartalomra

Szerbia rejtett kincseit is felfedezhetjük idén

2020.05.13
13:49
2020.05.13
15:08
Forrás
Pannon RTV
Az idén népszerűbb lehet a Szerbián belüli turizmus, és ezt tükrözi az idegenforgalmi irodák kínálata is.

A járványhelyzet miatt a lakosoknak alkalmuk adódik jobban megismerni az ország természeti kincseit.

A nyári szabadságok ideje alatt Szerbia azon helyeit is láthatják a pihenni vágyók, amelyek eddig kevésbé voltak népszerűek a turisták körében. Nagyobb teret kaphat a falusi turizmus is.

Az idegenforgalmi irodák már elkezdték szervezni a belföldi utazásokat. A kínálatokban továbbra is szerepelnek Szerbia legnépszerűbb utazási célpontjai, mint a Tara, vagy a Zlatibor. Idén olyan túrára is befizethetünk, ami a vajdasági várakat mutatja be, de a kevésbé ismert gyógyfürdőkbe is ellátogathatunk.

Bojana Kalači, a szabadkai Bojana Tours tulajdonosa: „Gyógyfürdők is vannak. Most, ahogy több időm volt, meg tudtam számolni őket. Nyilván több is van belőlük, de amiket figyelembe vettem, azok a népszerűek és üzemelnek is. Ezek alapján Szerbiában huszonnégy fürdő van. Tehát idén a termálfürdős turizmus lesz érdekes.”

Az idegenforgalmi iroda tulajdonosa hozzátette, hogy a szabadkaiak többsége csak a legnépszerűbb gyógyfürdőket ismeri, ilyen Sokobanja és Koviljača.

Azok a nyugdíjasok, egyetemisták és munkavállalók, akik fizetése kevesebb 70 ezer dinárnál, május 13-ától jelentkezhetnek az üdülési utalványokért a szerbiai postahivatalokban – közölte Rasim Ljajić turisztikai és kereskedelmi miniszter: „Ezerötszáz vendéglátós és hotel fogadja el az üdülési utalványokat és az utalványokkal rendelkező vendégeket. Arra számítunk, hogy a vendéglátók és a hotelek elsősorban Belgrádból és Újvidékről jelentkeznek majd, mint új úti célok, ahol szintén lehetséges lesz az utalványok felhasználása.”

Ljajic szerint így lehetőséges, hogy a 400 ezer üdülési utalvány felhasználásával hosszabb lesz idén a turisztikai szezon, tehát nem csak a nyári hónapokra korlátozódik majd.

Szerbia
turizmus
idegenforgalom
látványosság
termálfürdő
Rasim Ljajić
üdülési utalvány

Most

Népszerű