Ugrás a tartalomra

Szerbiában 7 ezer felett az új fertőzöttek száma

2020.11.28
15:23
2020.11.28
18:23
Forrás
Pannon RTV
61 újabb életet követelt egy nap alatt a koronavírus Szerbiában, Vajdaság területén 1796 új koronavírusos beteget vettek nyilvántartásba, folyamatosan emelkedik azok száma is, akik súlyos állapotban vannak.

61 újabb életet követelt egy nap alatt a koronavírus Szerbiában. A járvány kezdete óta ez az eddigi legtöbb. Az elmúlt 24 órában 7041 újabb beteget vettek nyilvántartásba.

Folyamatosan emelkedik azok száma, akik súlyos állapotban vannak, jelenleg 254 személyt kezelnek lélegeztetőgépen az ország egészségügyi intézményeiben. Egy nap alatt egyébként 18.592 személyt teszteltek le, közülük lett több mint 7 ezer új fertőzött. Szintén 7 ezer fölé emelkedett azok száma, akik kórházi ellátásra szorulnak. A kórral szemben március óta eddig összesen 1484 személy vesztette el a harcot, és az új típusú koronavírust több mint 163 ezer személynél diagnosztizálták Szerbiában. A legtöbb beteget ismét Belgrádban jegyezték fel, több mint kétezret. A második Újvidék 404 új beteggel, majd Kragujevac a harmadik 294 fertőzöttel. Ami Vajdaságot illeti, Pancsován 194, Palánkán 90, Szabadkán 86, Nagybecskereken szintén 86 új koronavírusos beteget vettek nyilvántartásba egy nap alatt. 

Fotó:Tanjug/Dimitrije Nikolic

Súlyosnak ítélte a szombati járványügyi helyzetet a szerb államfő. Aleksandar Vučić Nišben egy katonai szemlén vett részt, amelyen elmondta, nehéz nap ez az ország számára, különösen a koronavírus-fertőzés következtében elhunytak számát tekintve. Arról is beszélt, hogy valamelyest könnyebb helyzetbe kerül majd az ország egészségügyi rendszere, amikor megáll az új fertőzöttek számának növekedése.

 

Fotó:Instagram/Budućnost Srbije

Oroszországból adományként 30 modernizált T-72-es tank érkezett Szerbiába. A korszerű páncélosok 11 példányát bocsájtották szemlére Nišben. Aleksandar Vučić szerint a haditechnikai eszközök nagy lépést jelentenek a szárazföldi haderő fejlesztésében, valamint hozzájárulnak az ország függetlenségének védelméhez. A szerb államfő kitért a katonaság tagjai számára bejelentett, 2021-ben esedékes fizetésemelésre is. Vučić a szerbiai koronavírus helyzetről is értekezett, véleménye szerint a szerb egészségügyi rendszer szívós, és könnyebb helyzetben lesz az ország, amint a napi fertőzöttek száma nem növekszik.

„Remélem, hogy a járványgörbe ellaposodik, és amikor megáll a fertőzöttek számának növekedése, akkor legalább tudni fogjuk, hogy mekkora számokkal kell naponta dolgoznunk, hány embert kell felvennünk a kórházakba, gyógyítani, hiszek abban, hogy akkor valamelyest könnyebb lesz.”

Fot+:Tanjug/Dimitrije Nikolic

A szerb államfő arról is beszélt, hogy a fővárosban nagyon súlyos a járványügyi helyzet. A kórházak kapacitásai megteltek, egyes betegeket más városokba kell szállítani, például Nišbe.

„Az egészségügyi rendszerünk nehéz helyzetben van a különösen összetett helyzet miatt. Az egészségügyi rendszerünk minden nap előrébb lép, növekszik és hősöket teremt, igazi hősöket. Köszönet azoknak az embereknek, akik a pácienseknek segíteni akarnak.”

Vučić a kórházi kapacitások bővítéséről is beszélt. Elmondta, három nap múlva megnyílik a batajnicai Covid-kórház, 17 nap múlva pedig a kruševaci. Hozzátette, dicséretes az, hogy mennyi segítőkész orvos jelentkezett az új intézményekben kiírt munkahelyekre.

Fotó:Tanjug/Slobodan Miljevic

Ana Brnabić a koronavírus-helyzettel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a szerb kormány Figyelemmel kíséri a járvány alakulását azokban az országokban, ahol nagyobb számú szerbiai állampolgár él, akik az ünnepek közeledtével nagyobb számban utaznának haza. A szerb kormányfő hozzátette, a helyzet függvényében további szigorító intézkedéseket hozhatnak az illetékesek. Elmondta, napi szinten elemzik a helyzetet és kétóránként összesítik a fertőzöttek és elhunytak számát. A szerbiai válságtörzs a jövő hét eleji ülésén vitatja meg újabb intézkedések bevezetésének szükségességét.

Rendkívüli a járványhelyzet Vajdaság területén romló tendenciával - tájékoztat a Vajdasági Közegészségügyi Intézet. 1796 új koronavírusos beteget vettek nyilvántartásba egy nap alatt - tájékoztat a Vajdasági Közegészségügyi Intézet. Minden községben vagy városban sok új beteget regisztrálnak, de a lista élén Újvidék, Pancsova, Mitrovica és Nagykikinda áll. Mint írják, különösen kritikus a járványügyi helyzet Pancsován, Mitrovicán és Nagybecskereken. A tartomány területén 23.383 aktív esetet tartanak számon jelenleg, a legtöbbet Újvidéken, több mint 8 ezret, Pancsován 2000-nél is többet, míg Nagybecskereken, Nagykikindán és Szabadkán 1000 fölötti az aktív esetek száma. Figyelmeztetnek, a vajdasági egészségügyi rendszer rendkívül túlterhelt, a szabályok szigorú betartására van szükség.

Az előttünk álló hét rendkívül nehéz lesz a járvány szempontjából Szerbiában - ezt mondta dr. Branislav Tiodorović. A járványügyi szakember a szerb közmédiának arról is beszélt, hogy mikor térhetünk vissza a rendes kerékvágásba.

koronavírus
koronavírus-járvány
Aleksandar Vučić

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.