Ugrás a tartalomra
Pixabay

Szerbiában több ezer ember már kigyógyult a koronavírusból

2020-08-10
14:48
2020-08-10
17:08
Forrás
Pannon RTV
A worldometers.info adatai szerint 14 ezren vannak. De milyen szabályok vonatkoznak azokra, akik meggyógyultak? Kell-e viselniük maszkot, hogyan segíthetnek a fertőzötteken?

A maszk kötelező
Szerbiában jelenleg kötelező a maszkviselés zárt térben, illetve szabad téren is, amennyiben nem tartható be a biztonságos távolság a többi embertől. Ilyen szituáció lehet a sorban állás a bolt, bank vagy posta előtt, vagy a buszmegállóban történő várakozás. A maszkot mindenkinek viselnie kell, annak is, aki nem érzi magát betegnek, és annak is, aki tudja, hogy már átesett a covid-19-en. A járványügyi szakorvosok szerint a gyógyultak számára, főként a betegség utáni első hetekben, azért is fontos a maszk, mert szervezetük még gyenge, a maszk pedig valamelyest védi őket más betegségekkel szemben is.

Tilos a kórházi látogatás
Attól, hogy valaki bizonyítottan átesett a covid-19 betegségen, még nem járhat-kelhet kedve szerint. Szerbia kórházaiban látogatási tilalom van. Azok se mehetnek be a betegek közé, akik már kigyógyultak a koronavírus okozta kórból. A kórházak úgynevezett vörös zónáiba pedig csak az egészségügyi személyzet léphet be, és ők is csak megfelelő védőfelszerelésben.

Amivel segíthet
A gyógyult személyek vérplazmája eredményesen felhasználható a betegek gyógyításában. A 18 és 60 év közötti személyek jelentkezhetnek, akiknek testsúlya minimum 60 kilogramm. Fontos, hogy rendelkezzenek két negatív PCR-teszttel. A második tesztet követő 21. naptól kerülhetnek be a rendszerbe. Plazmát minden 15 napban lehet adni, maga a folyamat 40-60 percet igényel.

Petar Sforcan, igazgató, Zvezdara Klinikai Központ: „A plazmát konzíliumi döntés alapján alkalmazzuk a betegnél. A bizottságban altatóorvos, tüdőgyógyász és járványügyi szakorvos van. Pontrendszer szerint határozzuk meg, hogy kinél alkalmazható a kezelés, bizonyos pontszám szükséges. A használata meghatározott módszer szerint történik. Van már ezen a téren tapasztalatunk, és az meglehetősen jó. Azok a páciensek, akik a jelenleg érvényben lévő terápia mellé plazmát is kapnak, jobb eredménnyel gyógyulnak, mint azok, akik nem kaptak.”

Ami a legfontosabb
A gyógyult személynek saját magára is vigyáznia kell. A koronavírus ugyanis megviseli a szervezetet, főleg, ha súlyos, kórházi kezelést igénylő formája kapta el a szervezetet. A gyógyulást követő hetekben fontos elkerülni azokat a helyzeteket, amikor valamilyen más vírussal, baktériummal fertőződhet meg az ember, emellett sokat kell pihenni, figyelni kell a kiegyensúlyozott táplálkozásra és a megfelelő vitaminbevitelre.

Ki a gyógyult?
Gyógyult személynek az tekinthető, akinél a betegséget követően két negatív teszttel bizonyítják, hogy legyőzte a koronavírust. Súlyosabb esetekben ezeket a teszteket elvégzik az egészségügyi intézményekben. Enyhébb tünetek esetében, vagy azok teljes hiányánál azonban csak a saját költségen elvégeztetett két PCR-teszt (egyenként 6 ezer dinár) lehet a biztos. Az antitestvizsgálat is iránymutató lehet: amennyiben ez kimutatja az antitesteket, az azt jelenti, hogy az adott személy átesett a fertőzésen.

Nebojša Bohucki, járványügyi szakorvos, Szabadka: „Ő kíváncsi arra, hogy ez megfázás volt, vagy esetleg enyhe koronavírus, akkor tesztelhet. Ha a vérben van IgG antitest, akkor az azt jelenti, hogy volt koronavírus-fertőzött. Ez elmúlt, ő teljesen egészséges. Ha valakinél ez van, akkor az azt jelenti, hogy ő nagyon egészséges, az immunrendszere nagyon erős, a betegség enyhe.”

Az azonban fontos, hogy tesztelés nélkül senki ne tekintse magát gyógyultnak, még akkor sem, ha a tünetek alapján úgy véli, legyőzte a kórt. A téves öndiagnózis ugyanis nagyban hozzájárulhat a járvány terjedéséhez.

koronavírus
Szerbia
gyógyult
tesztelés

Most

12:12

Összefogásban az erő

Összefogott a jövő vasárnap tartandó oromhegyesi helyi közösségi választás mintegy 15 jelöltje, hogy önkéntes munkával megszépítsék az egyik helyi játszóteret.

Népszerű