Ugrás a tartalomra

A Szerbiai Klinikai Központban eddig több mint 7 ezer koronavírus-fertőzöttet kezeltek

2021.02.03
12:32
Forrás
Pannon RTV
Mintegy 7 ezer covidos beteget ápoltak és csaknem 60 ezret vizsgáltak ki a Szerbiai Klinikai Központban a koronavírus-járvány kezdete óta - jelentette ki Milika Ašanin a közmédia reggeli műsorában.

Az intézmény igazgatója elmondta, hogy jelenleg az intézmény 490 egészségügyi dolgozója fertőzött, csak kis számban kényszerülnek kórházi kezelésre. A Szerbiai Klinikai Központ által létrehozott oltópontokon pedig 2,5 ezer egészségügyi dolgozó már felvette a védőoltást.

Naponta továbbra is mintegy 130-150 pácienst vizsgálnak meg a fertőzés gyanújával, akiknek mintegy 60 százaléka szorul további kórházi kezelésre. Ašanin hozzátette, több mint 300 ezer olyan embert vizsgáltak meg, akik más panaszokkal jelentkeztek az orvosnál. Közülük 60 ezren valamilyen gyógykezelésben részesültek a Szerbiai Klinikai Központban.

Milika Ašanin, igazgató, Szerbiai Klinikai Központ, Belgrád: „A központ azon részében, amely nem tartozik a covid-rendszerhez, ott mindenáron arra törekszünk, hogy senki ne maradjon egészségügyi kezelés nélkül és arra is, hogy minél többet tegyünk a betegekért. A belgrádi klinikai központok a kezdetektől fogva a covid-rendszerben dolgoznak. A Katonai Orvosi Akadémián kívül mi vagyunk az egyetlen olyan egészségügyi intézmény, akik a koronavírusos betegeken kívül, más betegeket is fogadnak. Március óta 300 ezer rendelői vizsgálatot végeztünk el a klinikai központ poliklinikáján és mintegy 250 ezer sürgősségi esetet láttunk el a sürgősségi központunkban.”

Szerbiai Klinikai Központ
koronavírus-fertőzött
kezelés
Milika Ašanin

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.