Ugrás a tartalomra

Szerbiát is érintik az EU egyes határátkelőin bevezetett újabb szigorítások

2021.01.25
15:32
2021.01.25
17:23
Forrás
Tanjug, Magyar Szó, MTI
Ez legfőképpen azokat a személyeket érinti majd, akik olyan nem uniós országból érkeznek, ahol megjelent a koronavírus legújabb mutációja. Ezek az ország vörös besorolást kapnak majd.

Ebben az esetben szigorúbb korlátozások lesznek, és csak negatív teszttel lehet útnak indulni ezekről a területekről, továbbá a fogadó országban újabb tesztek és karanténintézkedések is várják az utazókat.

Az unión belüli tagországok is szigoríthatnak a határátkelőkön, a kötelező teszt, illetve a karantén ebben az esetben is elképzelhető. A hírek szerint azonban ez a szigor nem vonatkozik majd azokra az uniós állampolgárokra, akik egyik tagországból a másikba dolgozni, tanulni, vagy fontos családi ügy miatt utaznának.

Ylva Johansson uniós belügyi biztos: „Kiemelten fontos kell, hogy legyen számunkra a terjedés és végső soron a fertőzési ráta minimalizálása. Ezért javasolunk most új intézkedéseket, amelyek magukban foglalják a tesztelést minden beutazó számára, aki az Európai Unióba érkezik, beleértve a nélkülözhetetlen utasokat is. Az Európai Unióba minden beutazáskor PCR-tesztet kellene végeztetni 72 órával indulás előtt. A tagállamokat határozottan ösztönözzük arra, hogy további intézkedéseket hozzanak meg olyan országokkal szemben, ahol megjelent a vírus új törzse.”

Szigorúbb beutazási feltételeket szabott ki Németország is vasárnaptól azoknak az országoknak a polgárai számára, melyekben felütötte fejét a koronavírus brit mutánsa, és ahol továbbra is magas a fertőzöttek száma.

A listán 14 európai ország szerepel, köztük Szerbia is. Emellett Montenegrót, Bosznia-Hercegovinát, Koszovót, Észak-Macedóniát, Szlovéniát, Albániát, Spanyolországot, Portugáliát, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Andorrát és Csehországot is a kockázatos országok közé sorolják. Ezekből az országokból kizárólag negatív koronavírus-teszttel lehet beutazni Németországba, ami nem lehet 48 óránál régebbi.

Az ellenőrzést a német határon és a reptereken végzik, de ettől függetlenül minden beutazónak előzőleg regisztrálnia kell az einreiseanmeldung.de honlapon.

Németország
határ
szigorítás
határátkelés
karantén
vörös lista
mutáns
koronavírus

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.