Ugrás a tartalomra

Szerdától beköszönt a negyvennapos böjt

2021.02.14
13:36
2021.02.14
17:04
Forrás
Pannon RTV
Ma farsangvasárnap van, hamarosan itt a nagyböjti időszak. Szerdáig tart a vidámság, az öröm, a mulatságok ideje, amely húshagyókeddel zárul, hamvazószerdával pedig beköszönt a negyvennapos böjt.

Ebben az időszakban a vallásos gyakorlat középpontjában a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll, kifejezve az ember Isten iránti szeretetét. A nagyböjt lelkületének része az ima és a szegények megsegítése is.

A szabadkai kertvárosi plébániatemplomban, a farsangvasárnapi szentmisén már megnyilvánult hamvazószerda lelkülete, ugyanis elhangzott utoljára az Alleluja Isten dicsérete. Az éneket csak 40 nap múlva, a húsvéti vigílián énekelhetik majd újra a hívők.

Rendszeresen részt vesz a vasárnapi szentmiséken a palicsi Benák János. A nagyböjt számára a önmegtartóztatásról szól.
"Mi a feleségemmel szoktuk tartani a pénteki napot és a hamvazó szerdát megtartjuk, a többit pedig normálisan. Különben sem vagyunk nagy húsfogyasztók, úgyhogy nem okoz gondot, hogy most böjtölni kell, és ránk is fér."

Farsangvasárnaptól három napon keresztül még hagyományosan bálokat és mulatságokat tartottak. Majd húshagyó keddel ér véget a mulatságok ideje. Hamvazó szerdával pedig kezdetét veszi a nagyböjt.
"Azt hogy negyven napig eszek húst, azt biztosan nem tudom betartani, de viszont eddig is betartottam a pénteki böjtöket, úgyhogy inkább a lelki előkészület az, ami fontosabb mint a húsevés, vagy a zsíros ételek evése."

A 40 napos böjti időszakban átértékelődik az adakozás is.

Szakály József, plébános: "Nem csak azt jelenti, hogy egyszerűen adakozunk a szegények megsegítésére. Sokáig azt gondolták, hogy ez a szó csak azt jelenti. De ez a szó igazából azt jelenti, hogy egymásra odafigyelünk. Egy picit jobban figyelünk a másikra. Azzal, hogy a saját igényemet megpróbálom visszaszorítani, azzal egyidejűleg megpróbálok jobban odafigyelni nemcsak a rászorulókra, hanem a környezetemben lévő családtagjaimra, szeretteimre is."

A nagyböjt a húsvét előtti negyven napos előkészületi, bűnbánati időszak. Ennek lényege, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés, és a hitben való elmélyülés - tette hozzá a plébános.

hamvazószerda
nagyböjt
böjtölés
szentmise

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.