Ugrás a tartalomra

Szigorúbban ellenőrzik az autósülések használatát

2018.06.06
17:52
2018.06.06
18:00
Forrás
Blic
A mostaninál szigorúbban ellenőrzik majd Szerbiában azt, hogy a gyerekeket megfelelően becsatolták-e az autósülésbe.

A Blic cikke szerint a rendőrök például az autópályákon lévő fizetőkapuknál sétálgatva lesnek majd be a járművekbe. Ha azt látják, hogy a gyerek nincs bekötve, büntetnek: 10 ezer dinárt kell fizetnie a sofőrnek. A statisztikák szerint Szerbiában tízből csak két gyereket szállítanak szabályosan, vagyis a megfelelő ülést használva, illetve minden tizedik személy csatolja csak be a biztonsági övet, ha a hátsó ülésen utazik. Az év eleje óta Szerbiában három gyerek halt meg közlekedési balesetben.

autósülés
közlekedésbiztonság
Szerbia

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.