Ugrás a tartalomra

Szinte minden vércsoportból hiány van

2022.12.02
11:42
Forrás
Szerbiai RTV
A Szerbiai Vérátömlesztő Intézetben várják az önkéntes véradók jelentkezését.

Tájékoztatásuk szerint az lenne ideális, ha naponta 400 személy adna vért, ugyanis az utóbbi napokban igencsak megcsappantak a vértartalékok az intézetben, mindössze egy napra elegendő tartalékkal rendelkeznek.

Mirjana Knežević, az intézet munkatársa elmondta, hogy ma reggel csak két önkéntes véradó jelentkezett, pedig bizonyos napokon egy-másfél óra alatt húsz egység vért is összegyűjtenek. Hozzátette, attól tartanak, hogy el kell majd halasztani bizonyos műtéteket.

Jelenleg szinte minden vércsoportból kevés tartalék van, de legnagyobb a hiány a nulla pozitív és negatív, valamint a B negatív vércsoportból. Egyedül az AB és a B pozitív vércsoportból van elegendő.

vérhiány
véradás

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.