Ugrás a tartalomra

Szíriai menekülteket fogad be Románia

2018.02.09
14:57
2024.03.19
08:52
Forrás
MTI
Románia a jövő év végéig több mint száz, ideiglenesen Törökországban tartózkodó szíriai állampolgárt fogad be.

Románia a jövő év végéig több mint száz, ideiglenesen Törökországban tartózkodó szíriai állampolgárt fogad be - közölte pénteken az Adevarul című lap, Nelu Barbu kormányszóvivő előző napi bejelentését ismertetve. A román kormány csütörtöki ülésén fogadott el határozatot a 2018-ban és 2019-ben Romániába áthelyezhető menekültek számáról, amelyet 109-ben állapított meg. Befogadásukról a menekültek romániai áttelepítését felügyelő bizottság esetenként dönt. Barbu szerint idén 40 szíriai menekült érkezik Törökországból, jövőre pedig további 69-et várnak. "Ebből 40 az éves kvóta, 29 menekültet pedig 2014–2015-ös kötelezettségvállalásai alapján fogad be Románia - magyarázta a kormányszóvivő. 

Románia
menekültek
kvóta
befogadás

Most

19:03, Frissítve: 19:25

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.