Ugrás a tartalomra

Szoborkoszorúzással kezdődött meg a Kanizsai Írótábor

2017.09.08
16:52
2024.03.19
08:32
Az írótábor emlékművének és a Dobó Tihamér festőművész valamint Koncz István költő szoborpárosának megkoszorúzásával csütörtökön délután kezdetét vette a 65. Kanizsai Írótábor.

A koszorúzást megelőzően Bordás Győző, a szervezőbizottság elnöke mondott megnyitó beszédet, amelyben kitért az írók és költők megélhetési és megjelenési gondjaira is. Bordás Győző, a 65. Kanizsai Írótábor szervezőbizottságának elnöke: „Hálásak kell, hogy legyünk az anyaországnak, hogy egyáltalán támogat bennünket. Mindez azonban nem elegendő ahhoz, hogy egy normális irodalmi életet tudjunk élni vagy inkább kulturálisat, mert nincsenek más helyzetben a képzőművészek vagy zenészek se.”

A képtárban bemutatták a Koncz István válogatott verseiből összeállított kiadványt is, amelynek illusztrációit Sagmeister Péity Laura képzőművész készítette, majd Kanizsai ősz címmel levetítették azt a dokumentumfilmet, amely a régi írótáborokat tárta a megjelentek elé. Péntek délelőtt az Ifjúsági Otthonban Arany Jánosra emlékeztek az írók és ehhez kapcsolódott az írótábor díszvendégének, Rakovszky Zsuzsának az oromi iskolában tett látogatása is, amelyen ugyancsak Arany Jánosra, az iskola névadójára emlékeztek. Az oromi diákok elsősorban csak a házi olvasmányokat esetleg verseket olvasnak. Borsos Ramóna, nyolcadikos diák, Orom: „Inkább a verseket szeretem. Mostanában kevesebbet szoktam olvasni, inkább a sport iránt érdeklődöm, mint az irodalom iránt.”

A soproni Kossuth-díjas írónőnek egyetlen gyermekeknek szánt kötete jelent meg, ami valójában egy verses füvészkönyv. Rakovszky Zsuzsa, Kossuth-díjas író, költő, műfordító: „A verses füvészkönyv abból áll, hogy van egy illusztráció, amiről felismerhető a növény, van hozzá valami kis meseszerű jelenet, illetve van hozzá egy vers, amit én nagy élvezettel írtam .”

Az Írótábor második napjának délutánja a könyvkiadók bemutatkozásával folytatódott.

Írótábor
kanizsa

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.