Ugrás a tartalomra

A szülők nem léphetnek be az iskolába

2020.08.12
07:27
2020.08.12
16:27
Forrás
Szerbiai RTV
Milyen változásokat hoz a szeptember az új tanévben?

Ma kapják meg az iskolák a részletes tájékoztatást arról, hogy hogyan és miként indulhat újra a tantermi oktatás Szerbiában - erről beszélt tegnap este a szerb közmédia műsorának vendégeként Mladen Šarčević. Az oktatási miniszter azt mondta, a járványügyi helyzet határozza meg a tanítás módját. Szeptember 1-jétől a tanórák 30 percesek lesznek, de hogy pontosan hogyan néz majd ki az oktatás? Elmondjuk.

Még tavasszal szüntették be a koronavírus miatt a tantermi oktatást Szerbiában. Azóta online és a televízió képernyőjén keresztül tanulhattak a gyerekek, így is fejezték be a tanévet. A nyári vakáció után most viszont úgy néz ki, hogy végre ismét találkozhatnak élőben is osztálytársaikkal és tanáraikkal a diákok.

A válságstáb döntése értelmében szeptember 1-jétől, ha rövidített órákkal is, de megkezdődik az oktatás. Az illetékes miniszter által elmondottak szerint az alsós diákoknak naponta feltehetőleg négy órájuk lesz, az ötödikeseknek, a hatodikosoknak és a hetedikeseknek öt, a nyolcadikos diákoknak pedig naponta hat órájuk. Az órák között ötperces szünetet terveznek beiktatni, azzal, hogy a második óra után tartanák meg a 20 perces nagyszünetet. Amikor egy-egy tagozat elhagyja a tantermet, azt fertőtlenítik. A padokban egy diák ülhet, a padok közötti távolságnak legalább másfél méteresnek kell lennie. Mladen Šarčević, oktatási miniszter, Szerbia: „Szükségszerűek a rövidített órák. Ez idő alatt el lehet végezni az óra központi részét, a tananyag legfőbb elemeit át lehet adni a gyerekeknek. Emellett a tananyagot párhuzamosan sugározzák a televízióállomások is. Ha változás állna be, vagy egy komolyabb helyzetbe kerülnénk, akkor a gyerekek előtt már lesz egy másik terv is.”

A tantermi oktatással párhuzamosan az online oktatás is elkezdődne – mondta Mladen Šarčević. Az ellenőrzőket és a feleléseket az iskolákban szerveznék meg.

Ami a középiskolásokat illeti, a terv az, hogy egyik héten tantermi oktatáson vennének részt, a következő héten viszont online oktatáson.

A szülők szeptember 1-jétől nem léphetnek az iskolaépületekbe, a tanárokkal és az iskolaigazgatóval kizárólag az online térben kommunikálhatnak. Az iskoláknak azt javasolták, hogy augusztus 31-én, hétfőn, szervezzék meg a diákok és szüleik, valamint a tanárok személyes találkozóját, amelynek során a tanévkezdéstől hatályos óvintézkedésekkel is megismertetnék őket.

A miniszter a szülők segítségét is kérte. Még iskolába indulás előtt meg kell mérni a gyerek lázát, amikor pedig a nebuló belép az iskola épületébe, fel kell tennie a védőmaszkot, majd azonnal kezet kell mosnia.

A testnevelésórákon kizárólag olyan gyakorlatokat lehet végezni, amelyek során lehetőség van a javasolt távolság betartására, a csapatsportokat egyelőre mellőzni kell, ugyanúgy, mint a kórusokat, azaz az éneklést – áll a szerbiai válságstáb javaslatában.

Az oktatási miniszter mindehhez hozzátette, hogy amennyiben a diák nem viseli a védőmaszkot, először figyelmeztetik, majd megrovót kap, ha pedig továbbra sem hajlandó együttműködni, akkor kizárják az oktatásból.

iskola
tanítás
oktatás
járvány
koronavírus
szabályok
Mladen Šarčević

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.