Ugrás a tartalomra

Tájházat avattak fel Hertelendyfalván

2019.05.25
13:49
2019.05.25
23:41
Forrás
Pannon RTV
A nemzeti identitás megőrzéséhez a kultúra és az oktatás mellett az olyan intézmények támogatására is szükség van, amelyek hozzájárulnak az identitásmegőrzéshez.

Ezt hangsúlyozta Potápi Árpád János magyar nemzetpolitikai államtitkár szombaton a dél-bánáti Hertelendyfalván, a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület tájházának avatóünnepségén.

Az ünnepség hálaadó ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Kárpát-medence legdélebbi református templomában. Halász Béla, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke és Ft. Pastyik Róbert, pancsovai plébános mondtak szentbeszédet. Halász Béla, püspök, Református Keresztyén Egyház: „Isten iránti hálával ünnepelünk ma. Ez bizonyítja itt Délvidéken, hogy egy kis közösség is lehet aktív közösség és jó magyarnak lenni a szórványban is.”

A Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület melletti házat anyaországi támogatásból építették fel. Az oda került tárgyi emlékek a Bukovinából idetelepült elődök emlékét őrzik. Az építkezésben sok helyi vett részt, a padlásokról és fészerekből pedig sok értékes tárgy került elő. Lőcsei Vilmos elnök, Tamási Áron Székely-Magyar ME, Hertelendyfalva: „Vannak itt bukovinai szőttesek, amiket megvigyáztak, de terítők és lepedők is előkerültek. Van egy cséphadaró is, azt mondták, hogy még azt is Bukovinából hozták.”

A vidék magyarságának a megmaradása szempontjából minden ilyen eseménynek nagy jelentősége van - mondta az eseményen Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. „A székelymagyarság egy újabb házzal, otthonnal gyarapodott, újabb közösségi teret kapott. Térfoglalás történt és azt hiszem, hogy ennél fontosabb itt a Délvidéken nem is lehet napjainkban. A tájház avatása azt az erőt sugározza, ami az anyaországból érkezik felénk, támogatás, hit és összetartás jegyében.”

Az eseményre Székelyföldről is érkeztek vendégek. Hadnagy Jolán, Farkaslaka, Románia: „Tamási Áron így szólt: nem sírt ásunk, hanem fundamentumot. A jövő az rajtunk múlik. Igen, az ilyen közösségi tereken. Legyen, aki belakja és benne énekeljen, táncoljon megélje a kultúránkat és beszélje a világ legcsodálatosabb nyelvét - a magyart.”

A Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület melletti házat anyaországi támogatásból építették fel. A nemzeti identitás megőrzéséhez a kultúra és az oktatás mellett az olyan intézmények támogatására is szükség van, amelyek hozzájárulnak az identitásmegőrzéshez - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. „Azóta ez a magyarság mindig is bizonyította, hogy élni akar és meg fog maradni. Ennek egy újabb bizonyítéka az, hogy elkészült ez a tájház, itt Hertelendyfalván, a Tamási Áron székházánál, illetve az egyesületi helynél megürült ez a telek, sikerült megvásárolni, kibővítették a portát és most egy, a székelyek itteni múltját bemutatandó, illetve a ház tetőterében pedig szobákat alakítottak ki. Egy gyönyörű környezetben várja az ide látogató magyar embereket, akár innen a Vajdaságból, akár pedig távolabbról is.”

Székelykeve és Sándoregyháza mellett Hertelendyfalva egyike azoknak a településeknek, ahova 1883-ban bukovinai székelyeket telepítettek. A tájház megépítésének gondolata a betelepülés 120. évfordulóján merült fel és mára valósággá vált. A tájház kiállítóteremmel, vendégszobákkal és hatalmas székelykapuval várja a látogatókat ezentúl.

tájház
Hertelendyfalva
Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület

Most

Népszerű