Ugrás a tartalomra

Támad az új szupervariáns

2021.11.26
14:47
2021.11.26
15:38
Forrás
index.hu, BBC
Megérkezett Európába is a koronavírus szupervariánsa. El is kezdte az új koronavírus-variáns tanulmányozását a BioNTech.

Két belga állampolgárnál azonosították a szupervariánst. A légiforgalomban már lezárásokat vezettek be, sőt több dél-afrikai gép utasait nem engedik le a repülőről Amszterdamban, amíg negatív tesztet nem produkálnak. Európa így is a koronavírus epicentruma, a delta törzs miatt több országban már lezárásokat foganatosítottak. Szakértők szerint az új variáns fertőzőképessége többszöröse a deltáénak.

Most kell döntéseket hozni az új koronavírus-variáns miatti korlátozásokról, a jövő hét már túl késő lehet – figyelmeztetett az ENSZ turizmusra szakosodott intézményének, a Turisztikai Világszervezetnek a vezetője.

A főtitkár a Reutersnek azt mondta: egységes szabályokra van szükség, különösen Európában, ami az utazási korlátozásokat illeti, ebben pedig szavai szerint követni kell a WHO javaslatait. Ma délben összeült az Egészségügyi Világszervezet illetékes szakértői tanácsa, hogy értékeljék a Dél-Afrikában terjedő új variánst – közölte a szervezet szóvivője.

Afrikában tűnt fel a koronavírus új változata, amely a vizsgálati eredmények szerint olyan sok mutációt hordoz, hogy az már a kutatókat is komoly aggodalommal tölti el. A variáns képes megkerülni az emberi szervezet védekezőrendszerét, amely egyes vélekedések szerint akár újabb járványhullámok kialakulását is okozhatja. A variáns összesen 32 mutációt tartalmaz a tüskefehérjéjén, vagyis pont azon a részén, amelyet a legtöbb vakcina arra használ, hogy beindítsa az immunrendszer védekezőképességét a fertőzéssel szemben.

Kutatók szerint a tüskefehérje mutációi befolyásolhatják a variáns fertőzési és terjedési képességeit, egyben megnehezítik az immunsejtek számára a védekezést. Az új koronavírus-variánst először Botswanában észlelték.

El is kezdte az új koronavírus-variáns tanulmányozását a BioNTech, és várakozásai szerint két héten belül rendelkezésre állnak az első laboratóriumi adatok arról, hogyan reagál a vírus a Pfizer/BioNTech vakcinájára – nyilatkozta a cég szóvivője.

A laboratóriumi vizsgálat fényt fog deríteni arra, hogy a dél-afrikai régióban terjedésnek indult, rendkívül sokszínű mutálódásra képes variáns mennyire ellenálló a Pfizerrel közösen fejlesztett vakcinával szemben. A két cég már hónapokkal ezelőtt összeállította azokat a terveket, amelyek alapján egy új vakcinaváltozatot 100 napon belül le tudnak szállítani, amennyibe szükségessé válik – hangsúlyozta a társaság szóvivője, hozzátéve: megértik a szakértők aggodalmait, ezért azonnal vizsgálatot indítottak.

Christian Lindmeier, a WHO szóvivője pénteken úgy nyilatkozott, hetekbe telik, mire sikerül megérteni a vírusvariáns hatásait.

szupervariáns
koronavírus
ENSZ
Egészségügyi Világszervezet

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.