Ugrás a tartalomra

Támogatás a nemzeti közösségek hivatalos írás- és nyelvhasználatára

2018.04.17
11:20
2018.04.17
18:28
Forrás
Pannon RTV
A tartományi költségvetés 9 és fél millió dinárral támogatja a vajdasági nemzeti közösségek hivatalos nyelvhasználatát. A 83 nyertes pályázóval tegnap írták alá a szerződéseket Újvidéken.

A legtöbb pályázó a két- vagy többnyelvű táblák kihelyezésére illetve hivatalos dokumentumok és más kiadványok többnyelvű kiadására kért támogatást, ahogyan a Községi Szociális Központ is, amely 200 ezer dináros támogatásban részesült. Magyarkanizsa községben sokféle ember megfordul, akik megfelelő szintű és nyelvű tájékoztatást igényelnek.
Telek Krisztina, igazgató, Községi Szociális Központ, Magyarkanizsa: „Ezért mi a Tartományi Oktatási Titkárságnál pályáztunk egy többnyelvű nyomtatvány elkészítésére, amely magyar, szerb és román nyelven tájékoztatná a község lakosait a szociális központ munkájáról és azokról a jogokról, amelyeket itt megvalósíthatnak.”

A sajtótájékoztatón Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere elmondta, hogy Szabadka város után Magyarkanizsa község volt a legsikeresebb, hiszen a 13 nyertes pályázó 40 ezertől 400 ezer dinárig terjedő támogatáshoz jutott, összesen 1 millió 700 ezer dinár értékben. A nyertesek között akadnak helyi közösségek és önkormányzati alapítású intézmények, közvállalatok is, de maga az önkormányzat is két támogatáshoz jutott. Egyik a havi Eseménynaptár kétnyelvű kiadása, amire 400 ezer dinárt kapott.

Fejsztámer Róbert, polgármester, Magyarkanizsa: „A másik pedig az adóvégzések kétnyelvűsítése, hiszen ez egész Szerbia területén sehol sincs megoldva, csak most Magyarkanizsán próbáljuk ezt megoldani és a polgároknak ezt is elérhetőbbé vagy érthetőbbé tenni. ”

Fejsztámer Róbert beszámolt arról is, hogy a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 24 millió 700 ezer dinárral támogatja az utak aszfaltozását Tóthfaluban és Velebiten, amihez az önkormányzat 6 millió 100 ezer dinár önrésszel járul hozzá, a Tartományi Oktatási Titkárság pedig 3 mililió dinárral járul hozzá a község óvodáinak felújításához.

Újvidék
Magyarkanizsa
Fejsztámer Róbert

Most

Népszerű