Ugrás a tartalomra

Támogatás a vajdasági magyar jogászhallgatóknak

2023.05.25
13:55
2023.05.26
08:50
Forrás
Pannon RTV
Ismét támogatást kapnak az itthon továbbtanulást választó fiatalok. Június végéig pályázhatnak a Magyar Nemzeti Tanács tanulmányi ösztöndíjára az első évre felvételt nyert vajdasági magyar jogászhallgatók.

Azt remélik, hogy a jogászösztöndíj javít a részarányos foglalkoztatáson, vagyis több magyar jogász, ügyész és bíró lesz Szerbiában a jövőben

A jogászösztöndíjat az elmúlt két évben 32 elsőéves hallgató kérte, akik közül 28-an jelenleg is folytatják a tanulmányaikat. Az ösztöndíj havonta 100 ezer forint dinár ellenértéke 10 hónapon keresztül, aki tehát négy éven át megkapja, összesen 4 millió forintnyi dinár támogatáshoz jut, és emellett más ösztöndíjakra is pályázhat.

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: „Szeretnénk, ha az elkövetkező időszakban a jogászszakma visszaszerezné a vonzerejét a fiatalok körében, hogy biztosítani tudjuk a szakembereket, a jogászokat a vajdasági magyar közösségen belül.”

A jogászösztöndíjakra mostantól a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága biztosít forrást a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közreműködésével. Az anyaország szerint is fontos a magyar jogászutánpótlás ösztönzése a vajdasági magyar közösség szempontjából.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője: „Hiába biztosítjuk mi a részarányos foglalkoztatás elveinek a különböző elemeit a jogrendben, ha nincsenek magyar jogászok, akik ezeket a munkahelyeket be tudják tölteni akár a közigazgatásban, akár a gazdasági életben, vagy pedig az igazságügyben.”

Az MNT jogászösztöndíját azok a gólyák kérhetik, akik első alkalommal iratkoznak be Szerbiában az öt akkreditált jogi kar valamelyikére, mostanáig magyarul tanultak és az egyetem befejezése után szülőföldjükön maradnak. Pályázni június 30-án 14 óráig lehet. Minden további részlet a Magyar Nemzeti Tanács honlapján érhető el.

Fremond Árpád
Dr. Pásztor Bálint
Vajdasági Jogászösztöndíj Program
Nemzetpolitikai Államtitkárság

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.