Ugrás a tartalomra

Tanácskozás a kisebbségi tájékoztatásról

2022.09.24
11:57
2022.09.24
19:35
Forrás
Pannon RTV
Magyarország és Szerbia jó együttműködése más országok számára is példát mutathat – erről is beszéltek pénteken Bosilegradban a bolgár nemzeti kisebbség újságírói. A délkelet-szerbiai településen a kisebbségi tájékoztatásról tartottak tanácskozást.

A megbeszélésen elsősorban a Szerbiában élő bolgár nemzeti közösség tájékoztatása terén jelentkező problémákat vitatták meg. Az eseményen részt vettek mások mellett a Bolgár Nemzeti Tanács, a kulturális és tájékoztatási minisztérium, valamint vendégként médiaházunk, a Pannon RTV képviselői is.

A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Szerbiában valamivel több mint 18 ezer bolgár nemzetiségű polgár él. Sokan közülük Bosilegradban. A helyiek szerint a lakosok száma folyamatosan csökken. Aleksandar Dimitrov, a Bolgár Távirati Iroda szerbiai tudósítója évek óta működtet egy bolgár nyelvű internetes portált.

„Sajnos mi is problémákba ütközünk. Itt főleg a pénzhiányra gondolok. A kerekasztal során is említettem, hogy az elmúlt három év során csak egy évre sikerült pénzt biztosítanunk. A másik két évet úgy éljük túl, ahogy tudjuk. Kiépítettünk egy platformot, ami egyesít több országot. Ez egy nagyon érdekes projekt. A szerbiai, a krajinai, a moldáv és az észak-macedóniai bolgárokat egyesíti."
 

Dimitrovgrad mellett Bosilegrad község számít a szerbiai bolgárok gazdasági és kulturális központjának. Mindkét településen működnek bolgár médiumok. Ezek zökkenőmentes működését mindkét helyen a fenntarthatóság körüli gondok nehezítik, elsősorban az, hogy kevés támogatáshoz jutnak. A bolgár kisebbségnek két televíziója van Szerbiában, 2015 óta az egyik privatizációs folyamat alatt áll.

Stefan Stojkov, elnök, Bolgár Nemzeti Tanács: „A következő időszakban azért kell dolgoznunk, most a nemzeti tanács, illetve a tanács által alapított médiumok szemszögéből beszélek, hogy stabil pénzelést biztosítsunk a számukra. De miért is ne lehetne ezt a többi médiumnak is biztosítani."
 

A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy Magyarország és Szerbia együttműködése kitűnő példa arra, hogyan lehet a fent említetteket megvalósítani. A találkozón vendégként részt vett a Pannon RTV is. A tapasztalatokról Agárdi Gábor igazgatóhelyettes számolt be az egybegyűlteknek.

„Mi, mint Pannónia Alapítvány, a Pannon RTV, lényegében hidat is képezünk Magyarország és Szerbia között. Ezért volt számunkra fontos, hogy mi részt vegyünk ezen a konferencián, hogy erről tudjunk beszélni, mi az a szerep, amit mi betöltünk a két ország között. Azok a hiányosságok, amik esetleg a kommunikációban hiányoznak egy-egy anyaország és nemzeti közösség között, ezeket áthidalva ők is hasonló eredményeket tudjanak elérni."

A tanácskozáson a szerbiai bolgár konzulátus is képviseltette magát. Petar Danov konzul szerint a nemzeti kisebbségek számára rendkívül fontos biztosítani az anyanyelven történő tájékoztatást.

„Azért, mert fontos szerepet töltenek be. Nemcsak a tradíciók és a kultúra szellemének közvetítése miatt, hanem a szolgáltatási információk közvetítése miatt is. Előttünk áll a népszámlálás, a nemzeti tanácsi választások. Minden olyan információ közvetítése, amikről fontos értesülnie egy nemzeti kisebbségnek."

Szerbiában egyébként a bolgár kisebbség becslése szerint jóval több bolgár él, mint azt a legutóbbi népszámlálási adatok mutatták.

Bosilegrad
kisebbségi tájékoztatás

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.