Ugrás a tartalomra

Táncház a VM4K-ban

2018.07.27
13:40
2018.07.27
16:42
Forrás
Pannon RTV
Sederedik címmel szerveztek táncházat gyermekek és szülők részére Szabadkán a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban.

Igazi élmény ha a kisgyerek anyukával, apukával közösen mozoghat, táncolhat. Egy dobbantás, kettő taps és forgás. Egyszerű lépéseket tanulhatott együtt önfeledten szülő és gyerek. Paripović Izabella a közösségi médiából értesült az eseményről, mivel már jó ideje követik a VM4K rendezvényeit. „A magyarságnak egy kicsikét a fenntartása elsősorban a képviselése. Másodsorban, mivel hogy szerb férjem van, mozgunk más körökben is, és szeretném, hogy járjanak magyar néptáncra is, ugyanis szerb, illetve nemzetközi néptáncra jár az idősebbik lányom.”

A foglalkozásokat Brezovszki Roland és Brezovszki Tamara néptáncpedagógusok, a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület vezetői tartották. A rendezvényen elmondták, a gyerekek számára fontos, hogy a szülőkkel együtt táncolhatnak a kicsik, és bár a felnőtteknek sokszor nehezen mennek az első lépések, a végére igazi közösségi élménnyel térnek haza a résztvevők. Brezovszki Tamara, elnök, Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület, Szabadka: „Egyszerű táncokkal készültünk. Polgári táncokat fogunk tanulni, ami ugyanúgy beépült már a néphagyományba, a néptáncba. Csallóközi, felcsíki polgári táncokat fognak elsajátítani a szülők és a gyerekek, akár a szülő tanul a gyerektől, vagy a gyerek a szülőtől, tehát tényleg ezek egyszerű és könnyed lépések, játékosan meg lehet őket csinálni, nagyon szépen le lehet őket bontani, egyszerűen megtaníthatók és egyszerűen megtanulhatók, és a végét pedig egy kis moldvai tánccal zárjuk.”

A szülő-gyermek táncház volt a VM4K nyári szünete előtti utolsó rendezvénye, a programok szeptembertől folytatódnak.

táncház
VM4K
tánc
oktat
gyerek

Most

13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.