Ugrás a tartalomra
A szabadkai Svetozar Marković Gimnázium
Pannon RTV

Tanév közben szüntették meg az osztályt

2017-11-21
17:22
2017-11-21
19:09
Megszüntették a magyar tannyelvű társadalmi-nyelvi szak második osztályát a szabadkai Svetozar Marković Gimnáziumban. Mindezt tanítási év közben.

A diákok választhattak, vagy másik oktatási intézménybe iratkoznak vagy szakot váltanak az intézményen belül.

A tanév elején még tanultak a Svetozar Marković Gimnázium magyar tannyelvű második osztályos társadalmi-nyelvi szakos diákjai. November 13-án viszont csörögtek a szülők telefonjai. Az osztályfőnök közölte a hírt, az osztályt megszüntették. Csekity Szemesi Bence, tanuló: „Hétfőn szóltak, azt hiszem úgy oldották meg, hogy azon a héten még járhattunk az osztályunkba, de másik hétre már át kellett iratkozni. Semmiféleképp nem vették figyelembe az érdekeinket és azt, hogy ez nekünk milyen nehéz lesz, teljesen megváltoztatni a tanulásunk irányát.”

Most a nyelvek és a történelem helyett matematikából, kémiából és fizikából van több órájuk. Bede Noémi, tanuló: „Ez a három tantárgy nekem soha nem volt a kedvencem és nem is mentek igazán, de most valahogy majd meg kellene szeretnem.”

A második osztályt öt fővel kezdték el szeptemberben. Erről az intézmény még augusztus 14-én értesítette az oktatási minisztériumot, azonban nem kaptak időben választ. A minisztérium november elején küldte ki az osztály megszüntetéséről szóló végzést. Pletikoszity Balázs, igazgatóhelyettes, Svetozar Marković Gimnázium, Szabadka: „Az volt a magyarázat, hogy ez az osztály, tekintettel arra, hogy elsőben, ezek a tanulók ugyanolyan tantervvel tanultak, mint a párhuzamos természettudományi osztály és abban az osztályban van elegendő hely, ezért átiratkozhatnak abba az osztályba.”

A Magyar Nemzeti Tanács ülésén is szó esett a témáról. Az MNT kiállt az osztály megtartása mellett, de az oktatási minisztérium megszüntette ezt a tagozatot. Petkovics Márta, tag, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Az igazgató természetesen kikérte a mi véleményünket és mi azt tanácsoltuk, hogy mi mivel törvényesen csak annyit tehetünk, hogy egy támogatói levelet írunk, mi ezt meg is tettük. Támogattuk, hogy a továbbiakban is külön folytatódjon a tanítás.”

A szerbiai oktatási törvény értelmében a kisebbségi nyelvű tagozatok akkor maradhatnak fenn, ha legkevesebb 15 tanuló van az osztályban. Amennyiben ez alá esik a létszám, az Oktatási Minisztérium dönt arról, hogy megszünteti-e az azt, vagy sem. Vicsek Annamária oktatási államtitkár: „Nem szerb osztályba kellett átiratkozniuk, nem harmad- vagy negyedéves szakközépiskolába kellett átiratkozniuk, tehát tovább folytathatják tanulmányaikat magyarul, az anyanyelvükön, igaz, hogy más szakon, tehát nem azon a szakon, amelyet elsődlegesen választottak, viszont kisebbségi jogok nem sérültek.”

Szerbia-szerte kisebbségi tannyelven 15 osztály van, ahol hatnál kevesebb a létszám, 108 esetében pedig 5 és 15 közötti - mondta az államtitkár. Vicsek Annamária kiemelte, a többségi nyelven tanulókat is összevonják, amennyiben összevonhatók.

társadalmi-nyelvi szak
második osztály
Svetozar Marković Gimnázium
Szabadka

Most

19:38

Bagolylesre invitál az Arcus

A topolyai Arcus Környezetvédő Egyesület aktivistái bagolylesre invitálják a járókelőket a város központjában december 15-én, szombaton, 10 órától.

Népszerű

Pannon friss hír

Csődöt jelentett a Vojvodinaput vállalat

Csődöt hirdetett ki a nagybecskereki bíróság az útépítéssel foglalkozó Vojvodinaput vállalatban. A csődeljárás idén októberben indult - közölte a végzés indoklásában Ljiljana Popov, csődbíró.
petárda

Pénzbüntetés vár a petárdázókra

50 és 100 ezer dinár közötti büntetést ír elő a márciusban életbe lépett közrendről szóló törvény azok számára, akik petárdával vagy más pirotechnikai eszközzel megzavarják polgártársaik nyugalmát.