Ugrás a tartalomra

A tanév most is szeptember elsején kezdődik

2022.08.18
15:15
2022.08.18
17:21
Forrás
Nova
Nem az iskola jelenti a legnagyobb veszélyt a koronavírus továbbadásakor - mondta az oktatási miniszter.

Nincs akadálya annak, hogy szeptember elsején elkezdődjön az iskola a hagyományos formában, a tantermi oktatás vagy a diákok számának korlátozása nélkül - jelentette be Branko Ružić oktatási miniszter. Elmondta, az oktatás elindításával foglalkozó bizottság úgy ítélte meg, hogy most és ezt megelőzően sem az iskola jelentette a legnagyobb veszélyt a vírus továbbadása esetében, azzal pedig, hogy a diákok visszatérnek az iskolapadokba, nem várható a járványhelyzet súlyosbodása az országban. Amennyiben az egyik diáknál tüneteket észlelnek, szólni kell a szülőknek vagy a gondviselőknek, a gyereket haza kell küldeni, a tanárnak pedig a megfázás, meghűlés tüneteinek észlelése esetén maszkot kell viselnie, illetve betegszabadságra mennie. Az iskolák kötelesek betartatni a higiéniára vonatkozó szabályokat. Az iskolák kirándulásokat is szervezhetnek, a szülőknek pedig igazolniuk kell, hogy a kirándulást megelőző hét napon a gyereküknek nem voltak tünetei.

Vicsek Annamária, oktatási államtitkár: „Nagy öröm, hogy az új tanévet a szokásos módon, tehát a korona előtti megszokottak szerint, a tantermekben fogjuk megkezdeni. A minisztérium a mai nap folyamán kiküldött egy olyan értesítést az iskoláknak, amelyben le van pontosan írva, hogy mi a teendő, amennyiben valaki megbetegszik, vagy a betegség tüneteit észlelik rajta. De a maszkhasználat nem lesz kötelező, csak olyan esetben, hogyha valaki veszélyeztetett kategóriába tartozik, és egy zárt teremben nagy tömeg lesz egyszerre. Tehát a tanévet úgy kezdjük, ahogy mindannyian szeretnénk, a tanteremben, jelenléti oktatással.”

tanévkezdés
iskolakezdés
koronavírus

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.