Ugrás a tartalomra

Tanévzáró istentiszteletet tartottak Bácsfeketehegyen

2018.06.03
16:02
2018.06.03
16:11
Forrás
Pannon RTV
A Vajdaságban egyedinek nevezhető ünnepi alkalmat 2015 óta tartják meg a református templomban, magyarországi példára, csakúgy mint a tanévnyitó istentiszteletet.

Az iskola vezetősége, tanárai és diákjai is részt vettek az eseményen. A diákok énekkel, szavalatokkal adnak hálát az elmúlt esztendőért.

A bácsfeketehegyi diákok együtt vonultak be a templomba a tanévzáró istentiszteletre.

Vajda Noa Pálma: „Ilyenkor hálát adunk, hogy vége lett ennek a tanévnek is, páran szoktak szavalni, énekelünk. Tanévzáró, tanévnyitó istentisztelet már több éve létezik itt.”

Bede Barbara: „Azért jó ez az istentisztelet, mert nemcsak a hittanosok, hanem az egész iskola is részt vesz rajta.”

 

Harmonikajátékkal, énekkel és szavalatokkal búcsúztatták a tanévet és adtak hálát Istennek az elmúlt esztendőért. Az egyház és az iskola között nagyon jó a kapcsolat, ami nagyon fontos a helyi magyar közösség szempontjából.

Orosz Attila, református esperes, Bácsfeketehegy: „Eljönnek ilyenkor az iskola tanáriai is, az igazgatóval az élen és a magyar ajkú gyerekek elsőtől nyolcadikig. Ajánljuk nekik, hogy jöjjenek el, és nem is kell már őket nagyon noszogatni, mert valójában ez meghonosodott. Ilyenkor, amikor elérkezünk egy periódus végéhez, akkor hálát adunk Istennek, ezt tanítjuk is velük, ez egy alapvető jellegzetessége a keresztyén életnek.”

 

Fontos a magyar tannyelven történő oktatás megmaradása, amelyben az iskola, a pedagógusok, a szülők és az egyház is rendkívül fontos szerepet tölt be - hangsúlyozta Petkovics Márta, az MNT Végrehajtó Bizottságának tagja: „Az MNT többféleképpen támogatja a vajdasági iskolákat, köztük a bácsfeketehegyit is, kiemelt jelentőségű intézménnyé emeltük. Ami a vallási oktatást illeti, azt tudjuk, hogy a tantervben választott tantárgyként a hitoktatás is jelen van, és egyre többen választják, és azt hiszem ennek nagyon fontos szerepe van és a diákok többsége már az utóbbi időben a hitoktatást választja.”

A tanévzáró istentiszteleten részt vettek a helyi általános iskola 61 éve elballagott öregdiákjai is. Az egyházközösség most újabb taggal bővült, hiszen keresztelőt is tartottak ezen a napon.

Bácsfeketehegy
istentisztelet

Most

Népszerű