Ugrás a tartalomra

Tanügyesek tüntettek Belgrádban

2018.04.26
00:58
2024.03.19
08:39
Forrás
VajdaságMA
A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója szerdán tüntetést szervezett Belgrádban a kormány épülete előtt és egyedi fizetési osztályok bevezetését követelte az egész közigazgatásban.

Az unió követeli továbbá, hogy idén két alkalommal emeljék meg a béreket 10-10 százalékkal, fizessék ki a tanügyi dolgozóknak a jutalmakat, és térítsék meg azokat a tartozásokat, amelyeket feltüntettek a Dositej rendszerben.

Ana Brnabić kormányfő ugyanakkor kijelentette, hogy a tanügy továbbra is prioritást élvez, de jelen pillanatban komolytalan lenne arról beszélni, hány százalékkal emelik meg az oktatásban dolgozók béreit.

A kormányfő hozzátette, hogy a pénzügyi konszolidáció 2014-es bevezetése óta a tanügyben emelték leginkább a béreket, összesen 20 százalékkal.

Belgrád
tanügy
szakszervezet
tüntet

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.