Ugrás a tartalomra

Tanügyi szakszervezetek: Térjünk át az online oktatásra!

2021.03.16
09:05
2021.03.16
12:28
Forrás
021.rs, Magyar Szó
Az alsósoknak is otthonról kellene tanulniuk a Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója, valamint a Szerbiai Oktatási Szakszervezet szerint.

A szakszervezetek kifogásolta a válságstáb azon döntését, hogy az általános iskolák alsós tagozatainak továbbra is tantermi oktatáson kell részt venniük. A Szerbiai Oktatási Szakszervezet közleményében kiemelik, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a koronavírusos gyerekek, illetve tanügyi dolgozók száma is. Ezért azt kérték, hogy a legkisebbek számára is vezessék be az online oktatást.

A Szerbiai Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója közleményében hívta fel a figyelmet arra, hogy decemberben ugyanilyen forgatókönyv szerint szervezték meg az oktatást, és annak súlyos következményei lettek a szerbiai iskolákban. Arra is kitértek, hogy többször is elhangzott, hogy a kisdiákok körében nehéz megvalósítani, hogy minden pillanatban meglegyen a megfelelő távolság a gyerekek között.

koronavírus
online oktatás

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.